A régi présház emberek, családok
mindennapjainak történetet őrzi magában, a falakon mindenhol ezeknek a
történetnek az emlékei köszönnek vissza.
S a konyha. Ez a hely a ház
központi része. Az olaszok tudnak élni. Tudnak étkezni, nevetni és szeretni.
Egy ilyen miliő részévé válni
akár csak egy kis időre is, kivételes alkalom. Ülni a csodálatos,
fűszernövényekkel borított domboldalon, beszívni a levegőben terjengő
illatokat, nézni a színeket és élvezni a nap sugarait, örök és mély emlék marad
egy egész életen keresztül.
Agriturismo Terre di Baccio. Már
a név önmagában is érezteti, nem mindennapi élmény vár itt az emberre. A házhoz
tartozó területen vörösen izzó rózsabokrok, virágukat pont elhullajtó
rozmaringültetvények, s még csendesen, éppen csak éledezve, de illatát már a
levegőbe árasztó levendulaligetek találhatók a nyugágyak és a medence körül. Ha
a kőkerítés végéről elnézünk messze-messze, a dombokkal borított tájon,
mindenhol apró életeket láthatunk. S ezt a csodás összképet utak szegélyezik.
Utak, melyek mindig vezetnek valahova. Hazaviszik az embert a fáradt nap után.
A megérkezés számtalan élményt és
titkot rejt magába. A háromszintes régi présház még őrzi az illatokat, a
színeket, a történeteket. Itt mindennek van mondanivalója. Hiszen ez a világ
legismertebb olasz tartománya, Chianti.
Agriturismo Terre di Baccio
- nap
Régi lábnyomok emlékét őrző
kőpadlón érkezem a szobámba. A nap sugarai fényesen ragyogják be a szobámat,
mely tökéletes citromsárga színben pompázik. A citromsága olaszul giallo –
dzsállo -. Erős, üde és dinamikus a szó. Szeretem ezt a színt, szeretem ezt a
szobát. A plafonon az eredeti mestergerenda alatt tégla boltív jelzi, az idő
megállt. Ideje nekem is lassítani és élvezni a lehetőséget.
Az én sárga szobám
Ahol minden szobának neve van
A szobám ablaka kívülről
Az ablakon kipillantva fiatal,
mosolygós lányokat látok közeledni. Ők lesznek a következő egy hétben a
társaim. Társaim a tanulásban, a főzésben, a Dolce Vitában. Ana és Spela a
mesés szlovén tavak partjáról érkeztek a napsütésbe, míg Liliána Románia magas
hegyeit cserélte fel a szelídebb lankákra. Ilaria – a házigazdánk - és Barbara
– a séfünk - a hamisítatlan két olasz lány. Szemükben az örök napsütés tüze,
arcukon az igazi dolce vita életérzés örök mosolya. Hadonásznak, kiabálnak és
szeretnek. Ahogy egy olaszhoz illik.
Mi, négyen: Bal oldalon fent - velem szemben - Liliana, mellette Spela, a szőke lány Ana, és én
Ilaria, a házigazdánk
Barbara, a séfünk
A nevetést magunkévá tenni itt
maximum 1 perc kérdése. S mire elfoglaljuk helyünket a konyhaasztalnál, Ilaria
és Barbara már a tűzhely mögött állnak és hangos kiabálások közepette készítik
el a vendégfogadó vacsoránkat. A tűzhely. Rézgomb kattan, gázláng lobban,
gyerekkorom emlékei elevenednek meg. Valahogy minden olyan, mintha kicsit
hazaérkezne az ember. Ez a titka Toscana-nak. A dombokkal átölelt völgyek az
oltalom érzetét adják az embernek.
De térjünk vissza a vacsorához.
Már érezni lehet az illatokat. Mire az utolsó, 4. pohárba is belecseppen az
utolsó csepp Don Paolo vörösbor – mely a ház specialitása, s rubintvörös színe
elvarázsolja az embert, az ízéről nem is beszélve -, a tekert, párolt,
rozmaringgal ízesített hús gyorsan párolt hagymával, valamint a
narancsos-mogyorós-édesköményes-cukkinivirágos saláta már váltja is a vörösbor testes ízét
mindenki szájában. Egy rövid időre elcsendesedik a nevetés. A mondás azt
tartja, hogy amikor egy társaság hirtelen egyszerre hallgat el, egy angyal
száll el fölöttük. Ez esetben az angyal egy tökéletes vacsora formájában
köszöntött be hozzánk. Még alig fejezzük be a főétel elfogyasztását, Ilaria
kezében fagylaltos pohár csillan. Házi citromfagylalt citromöntettel és mézben
párolt almával teszi teljessé és tökéletessé az első estét a világ legismertebb
vörösbortermesztő tartományában.
Vacsora
A citromfagyi
Késő estig borozgatunk négyen lányok Közép-Kelet-Európából, s igyekszünk mihamarabb megszokni egymás természetét, megismerni
egymás szokásait, gondolatait. Jó csapatba érkeztem. Ezt már az első este
érezni lehet.
- nap
Az első reggel. Felhők
gyülekeznek, de ez az örök mosolygós csapatunkat egy pillanatig sem riasztja
vissza egy újabb kalandtól.
A nagy földterületeken az a jó,
hogy mindig van egy út, ami megrövidíti a célig való eljutást. Itt sincs ez
másképp. A szobánk kulcsán reggelre mindannyian észrevettük, hogy van egy
egészen különleges kulcs. Rövid időn belül megtudjuk, hogy ez egy olyan
vaskaput nyit, melyen átlépve kb. 15 perc alatt a faluban vagyunk, s egy
gyönyörű, színes virágokkal átszőtt mezőn vezet az utunk.
A titkos, hátsó kapu :-)
Megérkezésünk Greve in Chiantiba,
a kis faluba, tehát madárcsicsergéssel és a lábunkhoz szelídülő színes virágok
társaságában történt.
Greve in Chianti olyasféle
villaggio, ami egy falunál is kisebb. Itt mindenki ismeri egymást, gyorsan
kiderül ki a turista, ki a helybéli. A szerénynek kevésbé nevezhető társaságom
hangos kacajától zeng a főtér.
Greve in Chianti
Vasárnap van. Az olasz emberek általában jól
öltöznek, de a vasárnap szent nap. Mindenki a legszebb ruháját ölti magára,
délben elmegy a templomba, majd a számtalan kávéház, ristorante vagy trattoria
valamelyikében a családjával tölti a nap hátralevő részét.
Vasárnap déli mise
Nem nagyon találunk
magunknak ülő helyet. Ezért megnézzük az üzleteket. Illatok. A sonka és a sajt
semmihez sem hasonlítható illatának elegye. Az ember utolsó zsigeréig hatol, s
aki arra gondolt még egy perccel ezelőtt, hogy nem éhes, annak megváltozik a
véleménye egy ilyen helyen.
Üzletsor Greve in Chiantiban
Sonkák...
...és sajtok
Az eső, ahogy jött, úgy el is
ment. A főtér ismét lármás az emberektől. Végre, van ülőhely, van fagyi, van
kávé, és végre van chianti-i vörösbor. Ebben a sorrendben.
A fagyi és én :-)
S közben nevetünk, s
kezdjük felfedezni közös nyelvi gyökereinket. S azt is, hogy némely szó
mennyire mást jelent egy-egy nyelvben. Már annyira nevetünk, hogy Barbara, a
séfünk is azt mondja, ilyen bolondos társasággal régen volt dolga.
Vendégeink vannak. Megérkezett a
szlovén forgatócsoport. Karmen, Jazmina, Matjas és egy negyedik fiú, mosolygó
arccal tekint a hangos kiabálással érkező társaságunkra. Gyorsan meg lehet itt
szokni a hangos beszédet és az állandó hadonászást.
A konyha már vár ránk a
csodálatos Agriturismo Terre di Baccio-ban. S egy régi barát külön rám is vár.
A jó, öreg olasz tésztagép. Atlas Marcato. Otthon is van egy, nem kevés örömet
okozva ezzel a családomnak.
Friss tésztanap lesz.
Olaszországban kétféle tészta van. A friss és a szárított. Mindkettőnek más a
főzési ideje és más az állaga, másképp értelmezzük az „al dente” kifejezést. A
nap folyamán elfogyasztott bor megteszi hatását. Komikus jelenetek történnek
tésztanyújtás közben.
- Mitől
ilyen vékony a tészta? Barbara, hányadik fokozat következik? – hangzik egy
kétségbe esett kérdés az asztal sarkáról
- (nagy
nevetés, majd jön a kérdés Barbarától) Most hányas számnál áll a gép
számlálója?
- ööööö…..6-osnál.
- Akkor
szerinted? Mennyi bort ittál te ma?
Mindenki nevet.
De szerencsére a tészták
mégiscsak elkészülnek, s már csalja is a forgatócsoport tagjait az asztalhoz a
remek illatáradat. Van itt tagliatelle cukkinivirággal, ravioli ricottával és pestoval, valamint
peperoncinis farfalle is. A desszert panna cotta. Az egyetlen olasz édesség,
amit kevésbé szeretek. De ez más. Ennek az íze tökéletes. Örömömben kettőt is
eszek, hogy meggyőződjek, tényleg ízlik, vagy csak valami bűbáj játszadozik
velem. Ízlik.
Alapanyok...
... és tészták
Tagliatelle spenóttal, tejszínnel és cukkinivirággal
Friss tészta vacsorára
Panna cotta - ahogy én szeretem...mint kiderült :-D
Ismét evészet, ismét borospohár csilingelése a koccintás
jeleként. Barátok esznek már az asztalnál. Nevetés, történetek, viccelődés.
Elfáradtunk, ma viszonylag korán
visszavonul mindenki a szobájába. Még nem tudok aludni. A barátaimra és a
családomra gondolok, s azokra az emberekre, akik segítettek abban, hogy most
itt lehetek. Lélekben velem vannak mindannyian.
- nap
Minden reggel egy újabb történet
kezdete. Ma útra kelünk, s mi is haladunk az utakon, melyek hol völgybe térnek
le, hol dombra kapaszkodnak fel.
A táj látványa némaságba burkolja
a társaságot. Nézzük és próbáljuk örökre emlékezetünkbe vésni a számtalan
agriturismo képét, a növényzet harsogóan zöld színét, a madarak csiripelését, s
az elsuhanó életekből kapott pillanatokat, ahogyan az emberek élik
mindennapjaikat az út mentén haladva.
Úton Chiantiban
Megérkezünk. Valentina, akinél ma
sajtot, bort és olívát fogunk kóstolni, tipikus olasz lány. Göndör haj, örök
mosoly, s végtelen szeretet. Az első percben jóba leszünk, köszönhető ez
részben az olasz nyelvtudásomnak.
Valentina-val
A sajtüzem modern, de a termékek régi,
családi recepteken alapulnak. Ezen a környéken a központi sajttermék a
pecorino. Jó helyen járok, ez a juhtejből készült sajt áll nálam magasan a
legelső helyen. A lágytól a keményig, minden kóstolható ezen a napon.
Sajtok - max. 1 évesek -,
sajtok - frissek és lágyak -,
és sajtok - kemények, több évesek -
Nincs
megállás, győzök az áldozataim fölött, az összes sajtot megeszem a beszélgetés
folyamán, amit elém tettek.
Itt minden kóstolható
Nem állom meg, vásárolok. Egészen addig, amíg
borosüveg dugójának semmihez sem hasonlítható pukkanását hallom a hátam mögül.
A társaim már javában ízlelgetik a helyi fehérbor tökéletes íz világát.
Csatlakozom. A nap sugarai csendesen beosonnak a mi kis termünkbe. Pohárral a
kezünkben, a napfényben folytatjuk a kóstolást a fehértől a vörösig mindenfajta
ízben és színben, s hallgatjuk a történetet. Arról, mitől is kiváló az ezen a környéken termő szőlő. A szelíd lankák és a napsugarak szerelmének gyümölcse ez a nem mindennapi bor. Ahogy a nap éri a szőlőtőkét a dombok segítségével, kiváló zamatú terméket lehet előállítani. Ez tehát a chianti-i bor titka.
Valentinával közösen megtanítjuk a többieket olíva olajat kóstolni. Jót mosolygunk rajtuk, hiszen ki hinné, az igazán jó olíva olaj megfelelő kóstolási technikával kicsit erős. Legalábbis annyira, hogy még a fiúk szemébe is könnyet csal. Valentinával a levegőben adunk pacsit egymásnak, jó munkát végeztünk, mindenki „sír” :-).
Fehérrel kezdünk
Valentinával közösen megtanítjuk a többieket olíva olajat kóstolni. Jót mosolygunk rajtuk, hiszen ki hinné, az igazán jó olíva olaj megfelelő kóstolási technikával kicsit erős. Legalábbis annyira, hogy még a fiúk szemébe is könnyet csal. Valentinával a levegőben adunk pacsit egymásnak, jó munkát végeztünk, mindenki „sír” :-).
Úton hazafelé Valentinát és
kedves csapatát dicsérgetjük. Megtudjuk, nem ma találkoztunk vele utoljára.
A konyhában megismerkedünk az
olasz szárított tésztával és a risottoval. Gombás spagetti és tejszínes-spárgás penne kerül az
asztalra. Majd Barbara saját süteményspecialitását készíti el nekünk.
Mondhatom, kifogástalan. Vajas tészta, csokis krémmel, vajastészta ráccsal a
tetején.
Tészták
Risotto némi sonkával
Barbara sütije
Már nyitva áll az eddig
ismeretlen helyre vezető faajtó. Ódon szagú boros szobát rejt maga mögött, ahol
a vino – vagy vin, ki, hogy szereti - santo és a cantuccini már egy hordón vár
bennünket. Szlovén barátaink, a forgatócsoport tagjai, már vígan cseverésznek.
Csatlakozunk hozzájuk. A vino santo még mindig nagyon erős, de cantuccinivel
egy nem is olyan messzi toscan kisvárosra emlékeztet és egy kedves, ott élő
barátomra.
A pince
Vino santo cantuccinivel
Nekünk készül
Este Karmen, a szlovén
forgatócsoport fotósának képeit nézegetjük. Meghitt, baráti este a kandalló
mellett, melyben csendesen ropognak a tűzben a fadarabok. Az este végén egy
pillanatra elhallgat mindenki, s egymásra nézünk. Nem szólunk. Tudjuk, itt, az
apró lángcsóvák fényénél fontos dolog történt. Barátságok születtek, melyek
örökre összekapcsolódnak a gyönyörű toscan táj sötét éjszakájával.
- nap
Ma délelőtt „sztárok” születnek a
napsütésben. Az idő bár csípős, a nap vígan mosolyog a kis csapatra. Végre,
előkerülnek a Delimano-s kötények. Választunk, s innentől a hét hátralévő
részében ebben a kötényben vagyunk a konyhában. Ha kell, ha nem. Egy újabb
kötelék, mely csakis ezé a kis csapaté.
A szlovén stáb ma egész délelőtt
keményen dolgozik. Persze, mi sem ússzuk meg. Interjúval indítunk a reggeli
után. Én vállalom az első interjúalany szerepét. A nap szeret velem viccelődni.
Mindig akkor és oda süt, ami nem tesz jót a kamerafelvételnek. A stáb már lóg a
fán, de a napsugarak nem hagyják magukat, nem lehet őket kordában tartani. Nagy
nevetések közepette zajlik az interjú. Éljen az utómunka lehetősége!
Szétnézek a csapaton, s megállapítom,
az embernek jól áll, ha egy pillanatra ismét gyerekké válik. Engem például
fotogénné tesz. Karmen nem győz dicsérni, hogy mennyire jól fotózható vagyok,
én pedig nem győzök csodálkozni és azon gondolkodni, hogy még a tegnap esti
vino santo szól-e belőle, vagy a napsugarak bolondították meg. Ugyanis engem
nehéz fotózni. Majd megnézek néhány képet, s magam is elámulok. Jól áll nekem
Toscana.
Készül a portfólió - a képen Liliana -
Karmen, ha dolgozik....
Spelára még vár az interjú
Ma fejedelmi vacsorát készítünk.
Az illatok áradata még a kertészfiút is egy pillanatra a konyhába csalja. Csak
látni szerette volna, mi folyik itt. S már megy is. Pedig épp meginvitálni
szerettük volna. De neki itt más a dolga.
Ana sült csirkét készít
balzsamecetes mártással és apró, pirított kenyérfalatokkal. Spela bő
fűszermennyiségbe forgatja a disznóhús szeleteket és hirtelen kisüti. Engem a
nyúlhús vár. Senki nem mer hozzányúlni, csak én. Hát, jó. Paradicsomos
mártással kell elkészítenem. S végül Liana – a Liliana becézett formája -
linzertésztás süteményt készít mákos, mandulás, vanília pudingos krémmel.
Balzsamecetes csirke, fűszeres disznóhús
Paradicsomos nyúl
Az olaszok is esznek mákot! :-)
Az életben mindennek oka van. A
fejedelmi vacsorának is. Itt érezzük meg ugyanis először, hogy minden elmúlik
egyszer, ez az út is. A szlovén társaság a vacsora után útnak indul. Hosszú
útjuk lesz. A búcsú nehéz, de azért nevetünk. Ez a biztos megoldás. Hisszük,
hogy látjuk még egymást, hogy vár még ránk közös borozás Toscana-ban. Úgy
legyen!
De ahogy a mondás tartja, ahol
becsukódik egy ajtó, ott mindig kinyílik egy másik. Most sincs ez másképp.
Ismeretlen lány vár ránk a társalgóban. Diana. A román Delimano
programfelelőse. Velünk lesz néhány napig. Örülünk neki, bár a szívünkben még a
szlovén forgatócsoport tagjainak emléke él.
- nap
A mai nap főzéssel indult.
Zöldség nap, a legjobb. Van itt mángold, spenót és brokkoli levél, paradicsom,
s egy hatalmas gömb padlizsán. Gyönyörű színek, gyönyörű képek. Őszinte leszek,
én ezt szeretem a legjobban. A zöldségek színeit, illatait, felhasználhatóságuk
ezernyi arcát. Már előre látom, jó nap elé nézünk.
A paradicsom az én alapanyagom.
Pappa al pomodoro-t készítek. Nem is leves ez, inkább kenyér és paradicsom
keveréke, ami kanállal van szétnyomkodva masszaszerűre. Csodás íze van. A
padlizsánt vékony szeletekre vágva grillezzük, a brokkoli levelet kevés
fokhagymával megpároljuk, a mángoldból pedig „batyut” készítünk. Parmezán
sajttal keverve réteslapba tesszük, a közepén lyukat hagyunk, és végül
megsütjük. Tökéletes ebéd egy meleg, nyári napra, melyet még tökéletesebbé tesz
a végén egy könnyű csoki mousse.
Színek kavalkádja
Itt inkább a zöld az úr
Mángolddal
Egy szép kis padlizsán labda
A pite még egyben
Pappa al pomodoro
Brokkoli levél saláta, pite, grillezett padlizsán
Csokoládé mousse
Miután jóllaktunk, Paolohóz
indulunk, egy újabb borászatba. A kanyargós utakat magunk mögött hagyva,
megérkezünk. Paolo a borászatát a szüleivel és a nagymamájával viszi. Anna, a
kis totyogó kislánya még épp csak ismerkedik a világgal és a szőlővel. A
generációs együttélés legszebb pillanatai.
Paolo, s kislánya, Anna
Paolo
Paolonál a vörösboré a főszerep.
De kóstolunk egy kiváló rose-t is.
Némi harapni valóval, és parafadugós borral.
Paolonál a vörösboré a főszerep.
De kóstolunk egy kiváló rose-t is.
Némi harapni valóval, és parafadugós borral.
Ha az ember Toscana-ba érkezik,
azt érzi, megállt az idő. De van, ami azt bizonyítja, nem teljesen. A falon
Paolo édesanyjának fiatalkori képe mosolyog ránk. Ma a néni már közelebb van a
hetvenhez. Karjában tartja az unokáját és nevetve meséli honnan indult a
borászat története.
Régen és ma
Majd megjelenik a családfő is, Paolo édesapja. Pont olyan
tüzes kék szeme van a fiának, Paolónak, mint neki. Mosolyogva köszönt
bennünket. Kevés angol nyelvtudással elmondja, hogy ő Paolo apukája, s Paolo a
főnök. Nevetünk. Paolo pedig elpirul. Tiszteli a családot, amiben él, tiszteli
a munkát, amit végez, tiszteli a hagyományt, melyben az életét éli. A család
fontos szerepet játszik ma is Olaszországban. Ma ennek lehettünk megcsodálói.
A szállásra visszaérve, ismét a
titkos kis virágokkal övezett mezőn lesétálunk a faluba. A fagyi már vár
bennünket. Jó nagy adaggal hagyjuk el a fagyizót – gelateria -, s elindulunk
egy olyan helyre, melyet a tábla a következő névvel illet: terazza panoramica.
Ez egy olyan kilátó rész lesz a dombon feltételezéseink szerint, ahonnan még az
eddig megszokottnál is szebb látvány tárul elénk. Maga az út már egy egész
terazza panoramica.
Úton....
...egyre csak úton.
Útszélen
Az olaszok hite mély - a legtöbb út mentén Mária kegyhelyet lehet találni -
Sétálunk, nevetünk, fotózunk. A tájat, egymást, emlékeket.
S egyszer csak megérkezünk. A terazza panoramica nem más, mint a szomszédos
villaggio, Montefioralle. A középkor egy pillanata. Érdekes kis hely ez. Egy
apró magaslaton áll a templom, körülötte körbe megy egy utca és ennyi. Ahonnan
indultunk, oda érkezünk. Bölcs, mint az élet. Vidám kora este ez a lányokkal.
Montefioralle, a tipikus toscan villaggio
Kör alakú utca, a bal oldalon fent a templommal
A középkor egy pillanata
- nap
Korán felébredek. Állok a bejárat
előtt. A reggel illata, az eső és a zöld keveréke. Toscana-ban, a zöld dombok
között ez nem hasonlítható semmihez. Az erdők zöldjének illata még őrzi a
hajnali pára jelenlétét, amit már a szemünk nem lát, de a maga mögött hagyott
illat még a fák közt suhan.
A toscan reggel színei
Ismerős nevetést hallok.
Valentina kedves személye közeledik felfelé a behajtón a reggel első sugaraival.
Úton vagyunk Siena felé. A híres tér. Mely minden évben a nálánál is híresebb
Palio-nak ad otthont. A színes lovak ünnepe ez. Minden szín a város egy részét
jelképezi, s zászlódobással döntik el, arra az évre melyik városrész bizonyul a
legjobbnak. Utcán van ekkor a kis város apraja-nagyja, s a számtalan turista.
Siena főtere, ahol a híre Palio szokott lenni
De most nincs itt ekkora tömeg. A teret használhatják a mindennapok emberei. Ha
kell telefonálásra, ha kell beszélgetésre, vagy egy kis pihenésre.
Életek a főtéren
Egy finom,
erre a városra jellemző mandulás sütivel – riciarelli – hagyom el Sienát.
Riciarelli - mandulás és csokoládés -
A
következő állomás San Gimignano. Középkori kisváros, sok kedves kis üzlettel, valamint azzal a fagyizóval, amely 2006-2009-ig a világ legjobb fagyizójának volt kikiálltva.
Ahol persze található egy kivételesen impozáns tészta üzlet is. Nincs az a
tésztamennyiség, ami elegendő lenne nekem. Így hát vásárolok. Ilyet is, olyat
is. Ki tudja, otthon majd melyiket szeretném elkészíteni. Nem lehet hiány
semmiből. :-)
San Gimignanoban
A világhírű fagyizó,
és termékei.
Az én világhíres fagyim
Megpakolva érkezem a szobámba.
Már előre látom, baj lesz a bőrönddel a check-in-nél, de kit érdekel ez most. A
konyhából már jókedvű kacaj hallatszik. Ilyenkor örülök leginkább, hogy a
szobám pár lépésre van csak a konyhától.
Ma is tészta, de ma másképp.
Pizza és focaccia kerül az asztalra. A focaccia a toscan-ok tipikus
lepénykenyere. A tradicionálisra csak olajat, sót és rozmaringot tesznek, de az
én kis ideiglenes főzőtársaim mindent rászórnak a maradék tésztára, ami az
útjukba akad. Barbarával kicsit gondterhelten figyeljük a focaccinák – kis
focaccia körök – tetején tornyosuló ilyen-olyan kupacokat, majd megnyugvást
keresve, a tradicionális focacciára téved a tekintetünk. Megnyugszunk. Nekünk
is lesz mit ennünk ma.
A pizza a legegyszerűbb pizzák
egyike. Margherita pizza, s most társul hozzá egy fehér pizza is padlizsánnal. Jó sok bazsalikom kerül a margheritára. Biscotti zárja a sort. Ismét bor, ismét nevetés, ismét
vacsora…olasz módra.
Focaccia
Őrületes focaccinák
A focaccia még nyersen
Készül a margherita pizza
S már kész is
Fehér pizza
Ropogós biscotti
A fárasztó munka után jól esik egy kis pihenés a napon...
...és egy pohár bor az asztalnál.
- nap
Firenze. Toscana fővárosa. Most
egy kicsit másképp, mint eddig. Kevesebb kultúra, több gasztronómia. A piac egy
remek hely ebben a városban. Nincs olyan, ami ne lenne. A zöldségtől, a halakon
át, a fűszerekig, minden. Barbara mindenkit ismer.
A halas,
a friss tésztás,
a gombás,
a zöldséges,
az érdekes zöldséges - zöld banán, és yukka termés -,
a fűszeres,
s az én 11 db. articsókám.
A magyar lányt pedig
szeretik, mert olaszos a külseje.
-
Nem vagy te olasz? – kérdezi az egyik eladó.
-
A nápolyi családi kötelék helyes válasz? – érdeklődöm
nevetve.
-
Persze. Az olasz az olasz. S te olyan szép vagy, mert
magyar is vagy és olasz is vagy.
- :-)
- :-)
-
Mit adjak neked, mit szeretnél?
- Magyarországra szeretnék vinni 10 db. articsókát. Tudna
valami nagyon frisset adni, ami kibírja még egy napig.
S már el is tűnt a raktárban
ideiglenes beszélgető partnerem. Egy hatalmas zacskóval jön ki.
-
Ezt ma reggel szedtem. Csak neked! - egy huncut mosoly kíséretében -
-
Remek, köszönöm, tudtam, hogy ide kell jönnöm
vásárolni! :-) Mennyivel tartozom?
- Ha elkészítetted, Barbarával üzend meg nekem, hogy mit
csináltál belőle. Ha pedig legközelebb erre jársz, gyere hozzám ismét, frisset
adok.
-
Nem tudok elég hálás lenni – döbbent arc nálam -.
Az articsóka nehéz, de büszkén
cipelem egy szó nélkül. Barbara pedig csak nevet.
- Neked ide kellene költöznöd. Te tényleg olasz vagy. –
mondja rövid idő után egy halvány mosoly kíséretében.
-
Igen, jó lenne. – válaszolom.
-
Gondold meg.
S ezzel zárjuk ezt a témát. Csendben
ballagunk egymás mellett a többiek felé. Néha érzem, hogy Barbara néz, de nem
szól. A gondolataim cikáznak, s a facebook-on kiírt sorok eleje jut az eszembe,
amit a „kedvenc idézetek” részhez írtam. S konganak a fejemben a szavak: vajon
ott tudnánk-e hagyni a kifinomult városi világot, ….
Gondolataimból a többiek már jól
ismert nevetése és kifejezései ébresztenek fel. Ana, az örökké ismételt, Oh, my
God!, és Realy?, valamint Oh, love it! kifejezései innentől mindig rá fognak
emlékeztetni. Én is nevetek. Az előző gondolataimat elrakom egy másik időpontra.
A firenzei főzőiskolák jóval
szerényebbek, mint amiket megszoktam Magyarországon. A konyhát elnézve, a
mérete talán még az enyémet is alul múlja. Pedig eddig mindig panaszkodtam,
hogy nekem nagyobb konyha kell.
A főzőiskola konyhájának egy oldala,
s másik oldala.
De egy remek tenger gyümölcsei-s bucatellihez,
egy finom grillezett halhoz és töltött, grillezett tintahalhoz, valamint az ősszel olyannyira kedvelt castagniaccio –
gesztenyelisztből készült sütemény fenyőmaggal, vízzel, olajjal és mazsolával-
elkészítéséhez tökéletes. Az utolsó ebédünk együtt. Utoljára koccannak egymáshoz
a borospoharak.
Bucatelli tenger gyümölcseivel,
Töltött, grillezett tintahal,
Fenyőmagos, paradicsomos, focaccia-s grillezett hal,
s végül castagniaccio.
De még van néhány óra a napból.
Irány hát a firenzei Le Cordon Bleu. Megható látni a gasztronómia
magasiskoláját. Julia Child-ra gondolok. De nem csak én. Egy pillanatra néhány
szó erejéig megidézzük, majd fotót készítünk. Örök mementóként, hogy itt
jártunk.
A dóm megcsodálása után
búcsúzunk. Búcsúzunk Barbarától. Megható pillanat. Spela sír. Mi pedig
vigasztaljuk, így legalább mi nem sírunk. Beülünk a kocsiba. Barbara az
ablakból integet nekünk. Az olaszoknál sokféle elköszönés van. Most az
„arrivederla” jut az eszembe. Ami nem végleges elköszönés. Inkább olyan
„hamarosan találkozunk” elköszönés. Hiszen találkoznunk kell! Megbeszéltük!
Megígértük egymásnak! Úgy kell lennie!
Utolsó este a szálláshelyen.
Búcsú. Gondolkodom az elmúláson, s azon, hogy amikor az ember még az adott
helyen van, mennyire nehéz belegondolnia a „soha” gondolatába. Abba, hogy talán
soha nem jövök ide vissza többet. S az élet pedig megy tovább.
Terre di Baccio hátulról.
Kerti kőkapu.
A kandalló,
s a kandalló mellett a társalgó.
A kert díszei,
s a tető díszei.
Egy reggel az étkezőben.
A sokat használt vágóasztal - satupad -.
A konyha.
Rézedények.
Páraelszívó.
A munkapult külső oldala.
A konyha.
Rézedények.
Páraelszívó.
A munkapult külső oldala.
A hely, ahol mindig nevetve vacsoráztunk.
A piros szoba.
S a kék.
Focisták a völgyben.
A focipályán ma
este is játszanak a helybéli férfiak, ahogy holnap este is fognak. De én már
nem fogom hallani őket, s talán otthon eszembe jutnak, hogy ők épp most is
játszanak, az ő életükben viszont ez nem hoz semmilyen változást, ők nem veszik
észre, hogy már nem vagyok itt, ahogy azt sem vették észre, hogy megérkeztem, s
itt voltam. Lassan beköszönt a nyár Terre di Baccio-ban. A rozmaring már
elvirágzik lassan, s helyette a levendula egyedülálló illata lengi be a kertet.
Elgondolkodom azon, mióta is áll ez a ház. Rengeteg időt megélt már. S még
állni fog, amikor én már nem leszek. De lesznek helyettem új életek, hiszen az
élet mindig, mindenhol utat tör magának.
Az élet mindenhol utat tör magának - kerti kőfal -
Az este illata a madarak csicsergésével
párosulva adja Toscana igazi hangulatát. A fák mielőtt pihenni térnének, a nap
emlékeit illat formájában küldik a tájra, melyhez foghatót sehol nem lehet
érezni. Holnap már nem lesznek a lányok, mindenki hazatér a családjához. Az
illatok is majd a nagyváros jól ismert és berögzült illatai lesznek. Egy dolog
marad csupán, az emlékek. Az ízekben, az illatokban, a szívekben.
Kezd esteledni.
Utoljára jön fel nekünk a Hold Chianti tartományban.
Az utakban az a jó, hogy mindig
vezetnek valahova. Soha nincs olyan, hogy egy út végén ne legyen semmi. S ha
ott mindig a szeretteinket találjuk, akkor talán a befejezés is sokkal
vidámabb, mint ahogy azt hinnénk akkor, amikor már érezzük a vég közeledtét.
Holnap elvállnak útjaink.
Mindannyian új utakra lépünk. S berakjuk az életünk megfelelő „dobozába” az
elmúlt egy hét örök és csodás emlékeit.
_____________________________________________________________________
A Delimano játéka 2011. december elején kezdődött és 2012. március 14-én ért véget. Ezúton szeretnék köszönetet mondani ezért a csodás útért azoknak a kedves embereknek, akik szavazataikkal hozzásegítettek, hogy eljussak a játék főnyereményéhez, ehhez a csodálatos úthoz. Valamint köszönöm a Delimano programfelelősének, Szendrei Orsolyának a végtelen türelmet és segítséget a játék hónapjaiban, s az Opal Travel lelkes és kedves dolgozójának Pintér Dórának, hogy segített abban, hogy az utazásom és a kint tartózkodásom zökkenőmentesen történjen.
A receptekkel még egy ideig adós maradok, de amint Barbara megküldi nekem őket, megosztom azt is.
A receptekkel még egy ideig adós maradok, de amint Barbara megküldi nekem őket, megosztom azt is.
Annamaria what a wonderful reportage! I used Google Translate but got all the feelings from your pictures, too.
VálaszTörlésDear Hirkani, Thank you! Yes, the program was very-very beatiful. I'm happy about you having felt my memories.
VálaszTörlésDrága Ancsa!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ilyen jól érezted Magad!
Még olvasnám tovább, annyira belefeledkeztem a beszámolóba, szinte olyan, mint egy regény:-)
Nagyon tetszett! Jók a képek is! :-)
Puszi,
Veruss
Drága vagy Veruss, nagyon köszönöm!
VálaszTörlésSzuper csodás helyen jártál! Klasz az összefoglalód nagyon,jó volt olvasni!:)
VálaszTörlésKöszönöm Böbe! Igen, maga a hely és a program is egyedülálló élmény volt számomra.
VálaszTörlésKöszönet, hogy a soraid által részese lehettem ennek a csodás egy hétnek. Csodaszép lehetett.
VálaszTörlésJuditkám, Igen, valóban csodálatos és egyedülálló élmény volt, pedig van már jó néhány emlékem Olaszországról! Köszönöm a dicsérő szavakat!
VálaszTörlésAnnamari, felejthetetlen élményben volt részed! Fantasztikusan megírtad ezt a beszámolót, öröm volt olvasni! Egyetértek Verussal. Lehet, hogy regényeket kellene írnod? ;)
VálaszTörlésDrága vagy Selectfood Alíz, nagyon szépen köszönöm, nagyon jól esnek a szavaid! Hát, jó, akkor írok egy regényt :-D :-D :-D :-D!
VálaszTörlésKomolyan gondoltam ám! Nekem nagyon tetszik ahogy írsz, szerintem írónőként is sikeres lehetnél. ;o)
VálaszTörlésÉdes vagy Alíz, köszönöm! Ha majd erre az útra lépek, az elsők között leszel, akinek ezt jelzem. Témám lenne, ötletem is....ki tudja? :-D
VálaszTörlésCsatlakozom az előttem szólókhoz,ha egyszer regényírásra adnád a fejed....szólj!Nagyon-nagyon tetszett a beszámolód és nem csak azért mert szívem vágya Toscana:)Egyszerűen úgy éreztem ott vagyok és részese vagyok mindennek:)Csak a búcsú ne fájna!Köszönöm Neked ezt:))És Várom a recepteket!!
VálaszTörlésKedves Rebarbara, Nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat, nagyon jól esik amit írtál! Ígérem, elsők között leszel akinek jelzem, ha már a nyomdában van a könyvem! :-)
VálaszTörlés