A helyszín
Benevento, egy dél-olasz kisváros. A főhős egy öreg diófa, a Nagy Diófa – Il
grande noce -. Az évszám, 665 június 23-a éjszaka, az év legrövidebb éjszakája.
Barbato püspök ekkor vágatta ki azt a hihetetlen nagyméretű diófát
Benevento-ban, mely évszázadokon keresztül egy babona központi szereplője volt,
s a legendák mindig egy naphoz, minden év június 23-a éjszakájához kötődtek.
Miután a fát kidöntötték, a gyökerét kivágták a földből, s a helyét szentelt
vízzel locsolták fel.
Az olaszok
babonások. Nem is kicsit. Mindenben hisznek, mindentől félnek. Nem csoda hát,
hogy ez történt ezzel a gyönyörű fával is, mely évszázadokon keresztül a
természetes és természetfeletti, az ég és a föld közti űr köteléke volt.
Az első szöveg,
mely megemlíti a Nagy Diófátt Kr. e. 88-ra tehető. Ekkor Benevento még
Maleventum névre hallgatott. Teliholdas éjszaka volt, s nem messze a lassú
áramlású folyóktól, több száz fáklya vette körül a Nagy Diófát. Ekkor még talán
csak 100 éves volt a fa – a leírások alapján -, de megélte az első leszámolást
a törzsénél az éj leple alatt.
Teltek, múltak az
évek, s mágikus rítusoknak adott otthon a nagy diófa az éj leple alatt.
Majd jött Barbato
püspök. Aki halála után szenté lett avatva. S a diófa helyén sokáig tábla
jelezte tettét, a szent tettet. De az olaszok hajthatatlanok voltak. A
babonákban és hiedelmekben való hitük erősebb volt, mint a szent cselekedet.
Sokáig lehetett halk suttogásokat hallani arról, hogy különös rejtélyek
történnek még mindig a Nagy Diófa helyén. S Szent Iván éjszakáján boszorkányok
röpködnek diófaágon, hiszen ők kapták meg a Nagy Diófát.
Így született hát
meg a dió hagyománya az olaszoknál.
Június 23-a
éjszakáján tehát leszedik a zöld diókat a fáról – amit „balzsamos idő”-nek
neveznek az olaszok, hiszen ilyenkor a legerősebb a dió illata, szövetei
ilyenkor tartalmazzák a legtöbb nedvességet, s ekkor leggazdagabb a dió
olajokban, hatóanyagokban és vitaminokban -, hogy a boszorkányok csak az ágakat
tudják elvinni, de nem akárhogy. Mezítláb másznak fel a fára, hogy ne sértsék
meg a dión keletkező harmatot. S elkészítik a zöld dió likőrt – nocino -,
hiszen ezzel begyűjtik a mágikus éjszaka harmatjának gyógyerejét, valamint a
dió mágikus erejét.
S a likőr nem
máskor, mint október 31-e éjszakáján válik tökéletessé, Mindenszentek
éjszakáján.
De Szent Iván
éjjelének mágikus hatása nem csak Olaszországban mutatkozott meg. Shakespeare a
„Szentiván éji álom” című művében is említést tesz az éjre és az italra, hiszen
ezen az éjszakán az ital hatására tündérek és manók keveredtek az emberek közé,
s egy kehelyből itták a sötét dió likőrt.
Itt az idő tehát,
hogy elkészítsük mi is a likőrünket, had vigyék a boszorkák az ágakat.
Nocino
Hozzavalok
- 20 db. zöld dió
- 3 dl 98 fokos
alkohol
- 7 dl hideg víz
- 6 szem szegfűszeg
- 1 darab fahéj
- 3 csésze – kb. 7,5
dl – cukor
- 0,5 szál vanília
rúd
Elkészítés
A diókat kesztyűben
négybe vágjuk, majd egy nagy, jól záródó üvegbe tesszük. Az alkoholt
összekeverjük a vízzel – az arányok változhatnak attól függően, ki, mennyire
szeretnék alkoholosra -, majd a dióra öntjük. Hozzáadjuk a cukrot, fahéjat,
szegfűszeget és vanília rudat, s összekeverjük egy fakanállal. Lezárjuk az
üveget, s jól összerázzuk. Napos helyre tesszük. Amíg a cukrot nem sikerül
elolvasztanunk benne, addig minden nap rázzuk össze, utána már elég kb. 2
hetente összerázni. Október 31-én kinyitjuk az üveget, kiszedünk belőle minden
darabos dolgot, a likőrt pedig gézen vagy tüllön keresztül tiszta, jól záródó
üvegekbe töltjük. Jótékony hatása, segít az emésztésben, a vérnyomásban.
