Fakanállal Toscana-ban 2012

Toscana-ba megérkezni mindig egyedülálló élmény. Hiszen rengeteg utat tartogat az ide látogató embernek. Gazdag kultúra, életvidám emberek, gyönyörű táj, s kiváló ételek. A lankás dombok közt megbújó középkori falvak nem mutatják kétszer ugyanazt az arcukat. S egy agriturismot meglátogatni a szőlővel borított domboldalon, semmihez nem fogható kirándulás.
A régi présház emberek, családok mindennapjainak történetet őrzi magában, a falakon mindenhol ezeknek a történetnek az emlékei köszönnek vissza.
S a konyha. Ez a hely a ház központi része. Az olaszok tudnak élni. Tudnak étkezni, nevetni és szeretni.
Egy ilyen miliő részévé válni akár csak egy kis időre is, kivételes alkalom. Ülni a csodálatos, fűszernövényekkel borított domboldalon, beszívni a levegőben terjengő illatokat, nézni a színeket és élvezni a nap sugarait, örök és mély emlék marad egy egész életen keresztül.
Agriturismo Terre di Baccio. Már a név önmagában is érezteti, nem mindennapi élmény vár itt az emberre. A házhoz tartozó területen vörösen izzó rózsabokrok, virágukat pont elhullajtó rozmaringültetvények, s még csendesen, éppen csak éledezve, de illatát már a levegőbe árasztó levendulaligetek találhatók a nyugágyak és a medence körül. Ha a kőkerítés végéről elnézünk messze-messze, a dombokkal borított tájon, mindenhol apró életeket láthatunk. S ezt a csodás összképet utak szegélyezik. Utak, melyek mindig vezetnek valahova. Hazaviszik az embert a fáradt nap után.
A megérkezés számtalan élményt és titkot rejt magába. A háromszintes régi présház még őrzi az illatokat, a színeket, a történeteket. Itt mindennek van mondanivalója. Hiszen ez a világ legismertebb olasz tartománya, Chianti.

Agriturismo Terre di Baccio

  1. nap
Régi lábnyomok emlékét őrző kőpadlón érkezem a szobámba. A nap sugarai fényesen ragyogják be a szobámat, mely tökéletes citromsárga színben pompázik. A citromsága olaszul giallo – dzsállo -. Erős, üde és dinamikus a szó. Szeretem ezt a színt, szeretem ezt a szobát. A plafonon az eredeti mestergerenda alatt tégla boltív jelzi, az idő megállt. Ideje nekem is lassítani és élvezni a lehetőséget.

Az én sárga szobám



Ahol minden szobának neve van

A szobám ablaka kívülről

Az ablakon kipillantva fiatal, mosolygós lányokat látok közeledni. Ők lesznek a következő egy hétben a társaim. Társaim a tanulásban, a főzésben, a Dolce Vitában. Ana és Spela a mesés szlovén tavak partjáról érkeztek a napsütésbe, míg Liliána Románia magas hegyeit cserélte fel a szelídebb lankákra. Ilaria – a házigazdánk - és Barbara – a séfünk - a hamisítatlan két olasz lány. Szemükben az örök napsütés tüze, arcukon az igazi dolce vita életérzés örök mosolya. Hadonásznak, kiabálnak és szeretnek. Ahogy egy olaszhoz illik.

 Mi, négyen: Bal oldalon fent - velem szemben - Liliana, mellette Spela, a szőke lány Ana, és én 

Ilaria, a házigazdánk 

Barbara, a séfünk

A nevetést magunkévá tenni itt maximum 1 perc kérdése. S mire elfoglaljuk helyünket a konyhaasztalnál, Ilaria és Barbara már a tűzhely mögött állnak és hangos kiabálások közepette készítik el a vendégfogadó vacsoránkat. A tűzhely. Rézgomb kattan, gázláng lobban, gyerekkorom emlékei elevenednek meg. Valahogy minden olyan, mintha kicsit hazaérkezne az ember. Ez a titka Toscana-nak. A dombokkal átölelt völgyek az oltalom érzetét adják az embernek.

A tűzhely

Mindennapjaink eszközei

De térjünk vissza a vacsorához. Már érezni lehet az illatokat. Mire az utolsó, 4. pohárba is belecseppen az utolsó csepp Don Paolo vörösbor – mely a ház specialitása, s rubintvörös színe elvarázsolja az embert, az ízéről nem is beszélve -, a tekert, párolt, rozmaringgal ízesített hús gyorsan párolt hagymával, valamint a narancsos-mogyorós-édesköményes-cukkinivirágos saláta már váltja is a vörösbor testes ízét mindenki szájában. Egy rövid időre elcsendesedik a nevetés. A mondás azt tartja, hogy amikor egy társaság hirtelen egyszerre hallgat el, egy angyal száll el fölöttük. Ez esetben az angyal egy tökéletes vacsora formájában köszöntött be hozzánk. Még alig fejezzük be a főétel elfogyasztását, Ilaria kezében fagylaltos pohár csillan. Házi citromfagylalt citromöntettel és mézben párolt almával teszi teljessé és tökéletessé az első estét a világ legismertebb vörösbortermesztő tartományában.

 Vacsora

A citromfagyi

Késő estig borozgatunk négyen lányok Közép-Kelet-Európából, s igyekszünk mihamarabb megszokni egymás természetét, megismerni egymás szokásait, gondolatait. Jó csapatba érkeztem. Ezt már az első este érezni lehet.

  1. nap
Az első reggel. Felhők gyülekeznek, de ez az örök mosolygós csapatunkat egy pillanatig sem riasztja vissza egy újabb kalandtól.
A nagy földterületeken az a jó, hogy mindig van egy út, ami megrövidíti a célig való eljutást. Itt sincs ez másképp. A szobánk kulcsán reggelre mindannyian észrevettük, hogy van egy egészen különleges kulcs. Rövid időn belül megtudjuk, hogy ez egy olyan vaskaput nyit, melyen átlépve kb. 15 perc alatt a faluban vagyunk, s egy gyönyörű, színes virágokkal átszőtt mezőn vezet az utunk.

A titkos, hátsó kapu :-)

Megérkezésünk Greve in Chiantiba, a kis faluba, tehát madárcsicsergéssel és a lábunkhoz szelídülő színes virágok társaságában történt.
Greve in Chianti olyasféle villaggio, ami egy falunál is kisebb. Itt mindenki ismeri egymást, gyorsan kiderül ki a turista, ki a helybéli. A szerénynek kevésbé nevezhető társaságom hangos kacajától zeng a főtér.

Greve in Chianti

Vasárnap van. Az olasz emberek általában jól öltöznek, de a vasárnap szent nap. Mindenki a legszebb ruháját ölti magára, délben elmegy a templomba, majd a számtalan kávéház, ristorante vagy trattoria valamelyikében a családjával tölti a nap hátralevő részét. 

Vasárnap déli mise

Nem nagyon találunk magunknak ülő helyet. Ezért megnézzük az üzleteket. Illatok. A sonka és a sajt semmihez sem hasonlítható illatának elegye. Az ember utolsó zsigeréig hatol, s aki arra gondolt még egy perccel ezelőtt, hogy nem éhes, annak megváltozik a véleménye egy ilyen helyen.

 Üzletsor Greve in Chiantiban

 Sonkák...

...és sajtok

Az eső, ahogy jött, úgy el is ment. A főtér ismét lármás az emberektől. Végre, van ülőhely, van fagyi, van kávé, és végre van chianti-i vörösbor. Ebben a sorrendben. 

A fagyi és én :-)

S közben nevetünk, s kezdjük felfedezni közös nyelvi gyökereinket. S azt is, hogy némely szó mennyire mást jelent egy-egy nyelvben. Már annyira nevetünk, hogy Barbara, a séfünk is azt mondja, ilyen bolondos társasággal régen volt dolga.
Vendégeink vannak. Megérkezett a szlovén forgatócsoport. Karmen, Jazmina, Matjas és egy negyedik fiú, mosolygó arccal tekint a hangos kiabálással érkező társaságunkra. Gyorsan meg lehet itt szokni a hangos beszédet és az állandó hadonászást.
A konyha már vár ránk a csodálatos Agriturismo Terre di Baccio-ban. S egy régi barát külön rám is vár. A jó, öreg olasz tésztagép. Atlas Marcato. Otthon is van egy, nem kevés örömet okozva ezzel a családomnak.
Friss tésztanap lesz. Olaszországban kétféle tészta van. A friss és a szárított. Mindkettőnek más a főzési ideje és más az állaga, másképp értelmezzük az „al dente” kifejezést. A nap folyamán elfogyasztott bor megteszi hatását. Komikus jelenetek történnek tésztanyújtás közben.
-           Mitől ilyen vékony a tészta? Barbara, hányadik fokozat következik? – hangzik egy kétségbe esett kérdés az asztal sarkáról
-           (nagy nevetés, majd jön a kérdés Barbarától) Most hányas számnál áll a gép számlálója?
-           ööööö…..6-osnál.
-           Akkor szerinted? Mennyi bort ittál te ma?
Mindenki nevet.
De szerencsére a tészták mégiscsak elkészülnek, s már csalja is a forgatócsoport tagjait az asztalhoz a remek illatáradat. Van itt tagliatelle cukkinivirággal, ravioli ricottával és pestoval, valamint peperoncinis farfalle is. A desszert panna cotta. Az egyetlen olasz édesség, amit kevésbé szeretek. De ez más. Ennek az íze tökéletes. Örömömben kettőt is eszek, hogy meggyőződjek, tényleg ízlik, vagy csak valami bűbáj játszadozik velem. Ízlik. 

Alapanyok...

... és tészták

Tagliatelle spenóttal, tejszínnel és cukkinivirággal

 Friss tészta vacsorára 

Panna cotta - ahogy én szeretem...mint kiderült :-D

Ismét evészet, ismét borospohár csilingelése a koccintás jeleként. Barátok esznek már az asztalnál. Nevetés, történetek, viccelődés.
Elfáradtunk, ma viszonylag korán visszavonul mindenki a szobájába. Még nem tudok aludni. A barátaimra és a családomra gondolok, s azokra az emberekre, akik segítettek abban, hogy most itt lehetek. Lélekben velem vannak mindannyian.

  1. nap
Minden reggel egy újabb történet kezdete. Ma útra kelünk, s mi is haladunk az utakon, melyek hol völgybe térnek le, hol dombra kapaszkodnak fel.
A táj látványa némaságba burkolja a társaságot. Nézzük és próbáljuk örökre emlékezetünkbe vésni a számtalan agriturismo képét, a növényzet harsogóan zöld színét, a madarak csiripelését, s az elsuhanó életekből kapott pillanatokat, ahogyan az emberek élik mindennapjaikat az út mentén haladva.

Úton Chiantiban

Megérkezünk. Valentina, akinél ma sajtot, bort és olívát fogunk kóstolni, tipikus olasz lány. Göndör haj, örök mosoly, s végtelen szeretet. Az első percben jóba leszünk, köszönhető ez részben az olasz nyelvtudásomnak. 

Valentina-val

A sajtüzem modern, de a termékek régi, családi recepteken alapulnak. Ezen a környéken a központi sajttermék a pecorino. Jó helyen járok, ez a juhtejből készült sajt áll nálam magasan a legelső helyen. A lágytól a keményig, minden kóstolható ezen a napon. 

 Sajtok - max. 1 évesek -, 

 sajtok - frissek és lágyak -, 

és sajtok - kemények, több évesek -

Nincs megállás, győzök az áldozataim fölött, az összes sajtot megeszem a beszélgetés folyamán, amit elém tettek. 

Itt minden kóstolható

Nem állom meg, vásárolok. Egészen addig, amíg borosüveg dugójának semmihez sem hasonlítható pukkanását hallom a hátam mögül. A társaim már javában ízlelgetik a helyi fehérbor tökéletes íz világát. Csatlakozom. A nap sugarai csendesen beosonnak a mi kis termünkbe. Pohárral a kezünkben, a napfényben folytatjuk a kóstolást a fehértől a vörösig mindenfajta ízben és színben, s hallgatjuk a történetet. Arról, mitől is kiváló az ezen a környéken termő szőlő. A szelíd lankák és a napsugarak szerelmének gyümölcse ez a nem mindennapi bor. Ahogy a nap éri a szőlőtőkét a dombok segítségével, kiváló zamatú terméket lehet előállítani. Ez tehát a chianti-i bor titka.

Fehérrel kezdünk

Valentinával közösen megtanítjuk a többieket olíva olajat kóstolni. Jót mosolygunk rajtuk, hiszen ki hinné, az igazán jó olíva olaj megfelelő kóstolási technikával kicsit erős. Legalábbis annyira, hogy még a fiúk szemébe is könnyet csal. Valentinával a levegőben adunk pacsit egymásnak, jó munkát végeztünk, mindenki „sír” :-).
Úton hazafelé Valentinát és kedves csapatát dicsérgetjük. Megtudjuk, nem ma találkoztunk vele utoljára.
A konyhában megismerkedünk az olasz szárított tésztával és a risottoval. Gombás spagetti és tejszínes-spárgás penne kerül az asztalra. Majd Barbara saját süteményspecialitását készíti el nekünk. Mondhatom, kifogástalan. Vajas tészta, csokis krémmel, vajastészta ráccsal a tetején.

 Tészták 

 Risotto némi sonkával
Barbara sütije

Már nyitva áll az eddig ismeretlen helyre vezető faajtó. Ódon szagú boros szobát rejt maga mögött, ahol a vino – vagy vin, ki, hogy szereti - santo és a cantuccini már egy hordón vár bennünket. Szlovén barátaink, a forgatócsoport tagjai, már vígan cseverésznek. Csatlakozunk hozzájuk. A vino santo még mindig nagyon erős, de cantuccinivel egy nem is olyan messzi toscan kisvárosra emlékeztet és egy kedves, ott élő barátomra.

 A pince

 Vino santo cantuccinivel

Nekünk készül

Este Karmen, a szlovén forgatócsoport fotósának képeit nézegetjük. Meghitt, baráti este a kandalló mellett, melyben csendesen ropognak a tűzben a fadarabok. Az este végén egy pillanatra elhallgat mindenki, s egymásra nézünk. Nem szólunk. Tudjuk, itt, az apró lángcsóvák fényénél fontos dolog történt. Barátságok születtek, melyek örökre összekapcsolódnak a gyönyörű toscan táj sötét éjszakájával.

  1. nap
Ma délelőtt „sztárok” születnek a napsütésben. Az idő bár csípős, a nap vígan mosolyog a kis csapatra. Végre, előkerülnek a Delimano-s kötények. Választunk, s innentől a hét hátralévő részében ebben a kötényben vagyunk a konyhában. Ha kell, ha nem. Egy újabb kötelék, mely csakis ezé a kis csapaté.
A szlovén stáb ma egész délelőtt keményen dolgozik. Persze, mi sem ússzuk meg. Interjúval indítunk a reggeli után. Én vállalom az első interjúalany szerepét. A nap szeret velem viccelődni. Mindig akkor és oda süt, ami nem tesz jót a kamerafelvételnek. A stáb már lóg a fán, de a napsugarak nem hagyják magukat, nem lehet őket kordában tartani. Nagy nevetések közepette zajlik az interjú. Éljen az utómunka lehetősége!
Szétnézek a csapaton, s megállapítom, az embernek jól áll, ha egy pillanatra ismét gyerekké válik. Engem például fotogénné tesz. Karmen nem győz dicsérni, hogy mennyire jól fotózható vagyok, én pedig nem győzök csodálkozni és azon gondolkodni, hogy még a tegnap esti vino santo szól-e belőle, vagy a napsugarak bolondították meg. Ugyanis engem nehéz fotózni. Majd megnézek néhány képet, s magam is elámulok. Jól áll nekem Toscana.

 Készül a portfólió - a képen Liliana - 

 Karmen, ha dolgozik....

Spelára még vár az interjú

Ma fejedelmi vacsorát készítünk. Az illatok áradata még a kertészfiút is egy pillanatra a konyhába csalja. Csak látni szerette volna, mi folyik itt. S már megy is. Pedig épp meginvitálni szerettük volna. De neki itt más a dolga.
Ana sült csirkét készít balzsamecetes mártással és apró, pirított kenyérfalatokkal. Spela bő fűszermennyiségbe forgatja a disznóhús szeleteket és hirtelen kisüti. Engem a nyúlhús vár. Senki nem mer hozzányúlni, csak én. Hát, jó. Paradicsomos mártással kell elkészítenem. S végül Liana – a Liliana becézett formája - linzertésztás süteményt készít mákos, mandulás, vanília pudingos krémmel.

 Balzsamecetes csirke, fűszeres disznóhús

 Paradicsomos nyúl

Az olaszok is esznek mákot! :-)

Az életben mindennek oka van. A fejedelmi vacsorának is. Itt érezzük meg ugyanis először, hogy minden elmúlik egyszer, ez az út is. A szlovén társaság a vacsora után útnak indul. Hosszú útjuk lesz. A búcsú nehéz, de azért nevetünk. Ez a biztos megoldás. Hisszük, hogy látjuk még egymást, hogy vár még ránk közös borozás Toscana-ban. Úgy legyen!
De ahogy a mondás tartja, ahol becsukódik egy ajtó, ott mindig kinyílik egy másik. Most sincs ez másképp. Ismeretlen lány vár ránk a társalgóban. Diana. A román Delimano programfelelőse. Velünk lesz néhány napig. Örülünk neki, bár a szívünkben még a szlovén forgatócsoport tagjainak emléke él.

  1. nap
A mai nap főzéssel indult. Zöldség nap, a legjobb. Van itt mángold, spenót és brokkoli levél, paradicsom, s egy hatalmas gömb padlizsán. Gyönyörű színek, gyönyörű képek. Őszinte leszek, én ezt szeretem a legjobban. A zöldségek színeit, illatait, felhasználhatóságuk ezernyi arcát. Már előre látom, jó nap elé nézünk.
A paradicsom az én alapanyagom. Pappa al pomodoro-t készítek. Nem is leves ez, inkább kenyér és paradicsom keveréke, ami kanállal van szétnyomkodva masszaszerűre. Csodás íze van. A padlizsánt vékony szeletekre vágva grillezzük, a brokkoli levelet kevés fokhagymával megpároljuk, a mángoldból pedig „batyut” készítünk. Parmezán sajttal keverve réteslapba tesszük, a közepén lyukat hagyunk, és végül megsütjük. Tökéletes ebéd egy meleg, nyári napra, melyet még tökéletesebbé tesz a végén egy könnyű csoki mousse.

 Színek kavalkádja

 Itt inkább a zöld az úr

 Mángolddal

 Egy szép kis padlizsán labda

 A pite még egyben 

 Pappa al pomodoro

 Brokkoli levél saláta, pite, grillezett padlizsán

Csokoládé mousse

Miután jóllaktunk, Paolohóz indulunk, egy újabb borászatba. A kanyargós utakat magunk mögött hagyva, megérkezünk. Paolo a borászatát a szüleivel és a nagymamájával viszi. Anna, a kis totyogó kislánya még épp csak ismerkedik a világgal és a szőlővel. A generációs együttélés legszebb pillanatai.

Paolo, s kislánya, Anna

Paolo

 Paolonál a vörösboré a főszerep.

 De kóstolunk egy kiváló rose-t is.

Némi harapni valóval, és parafadugós borral.

Ha az ember Toscana-ba érkezik, azt érzi, megállt az idő. De van, ami azt bizonyítja, nem teljesen. A falon Paolo édesanyjának fiatalkori képe mosolyog ránk. Ma a néni már közelebb van a hetvenhez. Karjában tartja az unokáját és nevetve meséli honnan indult a borászat története. 

Régen és ma

Majd megjelenik a családfő is, Paolo édesapja. Pont olyan tüzes kék szeme van a fiának, Paolónak, mint neki. Mosolyogva köszönt bennünket. Kevés angol nyelvtudással elmondja, hogy ő Paolo apukája, s Paolo a főnök. Nevetünk. Paolo pedig elpirul. Tiszteli a családot, amiben él, tiszteli a munkát, amit végez, tiszteli a hagyományt, melyben az életét éli. A család fontos szerepet játszik ma is Olaszországban. Ma ennek lehettünk megcsodálói.
A szállásra visszaérve, ismét a titkos kis virágokkal övezett mezőn lesétálunk a faluba. A fagyi már vár bennünket. Jó nagy adaggal hagyjuk el a fagyizót – gelateria -, s elindulunk egy olyan helyre, melyet a tábla a következő névvel illet: terazza panoramica. Ez egy olyan kilátó rész lesz a dombon feltételezéseink szerint, ahonnan még az eddig megszokottnál is szebb látvány tárul elénk. Maga az út már egy egész terazza panoramica. 

 Úton....

 ...egyre csak úton.

 Útszélen

Az olaszok hite mély - a legtöbb út mentén Mária kegyhelyet lehet találni - 

Sétálunk, nevetünk, fotózunk. A tájat, egymást, emlékeket. S egyszer csak megérkezünk. A terazza panoramica nem más, mint a szomszédos villaggio, Montefioralle. A középkor egy pillanata. Érdekes kis hely ez. Egy apró magaslaton áll a templom, körülötte körbe megy egy utca és ennyi. Ahonnan indultunk, oda érkezünk. Bölcs, mint az élet. Vidám kora este ez a lányokkal.

 Montefioralle, a tipikus toscan villaggio

 Kör alakú utca, a bal oldalon fent a templommal

A középkor egy pillanata

  1. nap
Korán felébredek. Állok a bejárat előtt. A reggel illata, az eső és a zöld keveréke. Toscana-ban, a zöld dombok között ez nem hasonlítható semmihez. Az erdők zöldjének illata még őrzi a hajnali pára jelenlétét, amit már a szemünk nem lát, de a maga mögött hagyott illat még a fák közt suhan.

A toscan reggel színei

Ismerős nevetést hallok. Valentina kedves személye közeledik felfelé a behajtón a reggel első sugaraival. Úton vagyunk Siena felé. A híres tér. Mely minden évben a nálánál is híresebb Palio-nak ad otthont. A színes lovak ünnepe ez. Minden szín a város egy részét jelképezi, s zászlódobással döntik el, arra az évre melyik városrész bizonyul a legjobbnak. Utcán van ekkor a kis város apraja-nagyja, s a számtalan turista. 

Siena főtere, ahol a híre Palio szokott lenni

De most nincs itt ekkora tömeg. A teret használhatják a mindennapok emberei. Ha kell telefonálásra, ha kell beszélgetésre, vagy egy kis pihenésre. 

Életek a főtéren

Egy finom, erre a városra jellemző mandulás sütivel – riciarelli – hagyom el Sienát. 

Riciarelli - mandulás és csokoládés - 

A következő állomás San Gimignano. Középkori kisváros, sok kedves kis üzlettel, valamint azzal a fagyizóval, amely 2006-2009-ig a világ legjobb fagyizójának volt kikiálltva. Ahol persze található egy kivételesen impozáns tészta üzlet is. Nincs az a tésztamennyiség, ami elegendő lenne nekem. Így hát vásárolok. Ilyet is, olyat is. Ki tudja, otthon majd melyiket szeretném elkészíteni. Nem lehet hiány semmiből. :-)

 San Gimignanoban

 A világhírű fagyizó, 

 és termékei.

Az én világhíres fagyim

Megpakolva érkezem a szobámba. Már előre látom, baj lesz a bőrönddel a check-in-nél, de kit érdekel ez most. A konyhából már jókedvű kacaj hallatszik. Ilyenkor örülök leginkább, hogy a szobám pár lépésre van csak a konyhától.
Ma is tészta, de ma másképp. Pizza és focaccia kerül az asztalra. A focaccia a toscan-ok tipikus lepénykenyere. A tradicionálisra csak olajat, sót és rozmaringot tesznek, de az én kis ideiglenes főzőtársaim mindent rászórnak a maradék tésztára, ami az útjukba akad. Barbarával kicsit gondterhelten figyeljük a focaccinák – kis focaccia körök – tetején tornyosuló ilyen-olyan kupacokat, majd megnyugvást keresve, a tradicionális focacciára téved a tekintetünk. Megnyugszunk. Nekünk is lesz mit ennünk ma.
A pizza a legegyszerűbb pizzák egyike. Margherita pizza, s most társul hozzá egy fehér pizza is padlizsánnal. Jó sok bazsalikom kerül a margheritára. Biscotti zárja a sort. Ismét bor, ismét nevetés, ismét vacsora…olasz módra.

 Focaccia

 Őrületes focaccinák

 A focaccia még nyersen

 Készül a margherita pizza

 S már kész is

 Fehér pizza

 Ropogós biscotti

 A fárasztó munka után jól esik egy kis pihenés a napon...

...és egy pohár bor az asztalnál.

  1. nap
Firenze. Toscana fővárosa. Most egy kicsit másképp, mint eddig. Kevesebb kultúra, több gasztronómia. A piac egy remek hely ebben a városban. Nincs olyan, ami ne lenne. A zöldségtől, a halakon át, a fűszerekig, minden. Barbara mindenkit ismer. 

 A halas,

 a friss tésztás,

 a gombás,

 a zöldséges,

 az érdekes zöldséges - zöld banán, és yukka termés -,
 a fűszeres, 
s az én 11 db. articsókám.

A magyar lányt pedig szeretik, mert olaszos a külseje.
-          Nem vagy te olasz? – kérdezi az egyik eladó.
-          A nápolyi családi kötelék helyes válasz? – érdeklődöm nevetve.
-          Persze. Az olasz az olasz. S te olyan szép vagy, mert magyar is vagy és olasz is vagy.
-     :-)
-          Mit adjak neked, mit szeretnél?
-     Magyarországra szeretnék vinni 10 db. articsókát. Tudna valami nagyon frisset adni, ami kibírja még egy napig.
S már el is tűnt a raktárban ideiglenes beszélgető partnerem. Egy hatalmas zacskóval jön ki.
-          Ezt ma reggel szedtem. Csak neked! - egy huncut mosoly kíséretében -
-          Remek, köszönöm, tudtam, hogy ide kell jönnöm vásárolni! :-) Mennyivel tartozom?
-    Ha elkészítetted, Barbarával üzend meg nekem, hogy mit csináltál belőle. Ha pedig legközelebb erre jársz, gyere hozzám ismét, frisset adok.
-          Nem tudok elég hálás lenni – döbbent arc nálam -.
Az articsóka nehéz, de büszkén cipelem egy szó nélkül. Barbara pedig csak nevet.
-      Neked ide kellene költöznöd. Te tényleg olasz vagy. – mondja rövid idő után egy halvány mosoly kíséretében.
-          Igen, jó lenne. – válaszolom.
-          Gondold meg.
S ezzel zárjuk ezt a témát. Csendben ballagunk egymás mellett a többiek felé. Néha érzem, hogy Barbara néz, de nem szól. A gondolataim cikáznak, s a facebook-on kiírt sorok eleje jut az eszembe, amit a „kedvenc idézetek” részhez írtam. S konganak a fejemben a szavak: vajon ott tudnánk-e hagyni a kifinomult városi világot, ….
Gondolataimból a többiek már jól ismert nevetése és kifejezései ébresztenek fel. Ana, az örökké ismételt, Oh, my God!, és Realy?, valamint Oh, love it! kifejezései innentől mindig rá fognak emlékeztetni. Én is nevetek. Az előző gondolataimat elrakom egy másik időpontra.
A firenzei főzőiskolák jóval szerényebbek, mint amiket megszoktam Magyarországon. A konyhát elnézve, a mérete talán még az enyémet is alul múlja. Pedig eddig mindig panaszkodtam, hogy nekem nagyobb konyha kell. 

 A főzőiskola konyhájának egy oldala,

s másik oldala.

De egy remek tenger gyümölcsei-s bucatellihez, egy finom grillezett halhoz és töltött, grillezett tintahalhoz, valamint az ősszel olyannyira kedvelt castagniaccio – gesztenyelisztből készült sütemény fenyőmaggal, vízzel, olajjal és mazsolával- elkészítéséhez tökéletes. Az utolsó ebédünk együtt. Utoljára koccannak egymáshoz a borospoharak.

 Bucatelli tenger gyümölcseivel,

 Töltött, grillezett tintahal,

 Fenyőmagos, paradicsomos, focaccia-s grillezett hal,

s végül castagniaccio.

De még van néhány óra a napból. Irány hát a firenzei Le Cordon Bleu. Megható látni a gasztronómia magasiskoláját. Julia Child-ra gondolok. De nem csak én. Egy pillanatra néhány szó erejéig megidézzük, majd fotót készítünk. Örök mementóként, hogy itt jártunk.


A dóm megcsodálása után búcsúzunk. Búcsúzunk Barbarától. Megható pillanat. Spela sír. Mi pedig vigasztaljuk, így legalább mi nem sírunk. Beülünk a kocsiba. Barbara az ablakból integet nekünk. Az olaszoknál sokféle elköszönés van. Most az „arrivederla” jut az eszembe. Ami nem végleges elköszönés. Inkább olyan „hamarosan találkozunk” elköszönés. Hiszen találkoznunk kell! Megbeszéltük! Megígértük egymásnak! Úgy kell lennie!
Utolsó este a szálláshelyen. Búcsú. Gondolkodom az elmúláson, s azon, hogy amikor az ember még az adott helyen van, mennyire nehéz belegondolnia a „soha” gondolatába. Abba, hogy talán soha nem jövök ide vissza többet. S az élet pedig megy tovább. 

 Terre di Baccio hátulról.

 Kerti kőkapu.

 A kandalló, 

 s a kandalló mellett a társalgó.
 A kerti kőkapu ismét.

Mire nem jó egy ajtó.

 A kert díszei,

 s a tető díszei.

 Egy reggel az étkezőben. 

 A sokat használt vágóasztal - satupad -.

 A konyha.

 Rézedények.

 Páraelszívó.

A munkapult külső oldala.

 A hely, ahol mindig nevetve vacsoráztunk.

 A piros szoba. 

 S a kék. 

Focisták a völgyben.

A focipályán ma este is játszanak a helybéli férfiak, ahogy holnap este is fognak. De én már nem fogom hallani őket, s talán otthon eszembe jutnak, hogy ők épp most is játszanak, az ő életükben viszont ez nem hoz semmilyen változást, ők nem veszik észre, hogy már nem vagyok itt, ahogy azt sem vették észre, hogy megérkeztem, s itt voltam. Lassan beköszönt a nyár Terre di Baccio-ban. A rozmaring már elvirágzik lassan, s helyette a levendula egyedülálló illata lengi be a kertet. Elgondolkodom azon, mióta is áll ez a ház. Rengeteg időt megélt már. S még állni fog, amikor én már nem leszek. De lesznek helyettem új életek, hiszen az élet mindig, mindenhol utat tör magának.

Az élet mindenhol utat tör magának - kerti kőfal - 

Az este illata a madarak csicsergésével párosulva adja Toscana igazi hangulatát. A fák mielőtt pihenni térnének, a nap emlékeit illat formájában küldik a tájra, melyhez foghatót sehol nem lehet érezni. Holnap már nem lesznek a lányok, mindenki hazatér a családjához. Az illatok is majd a nagyváros jól ismert és berögzült illatai lesznek. Egy dolog marad csupán, az emlékek. Az ízekben, az illatokban, a szívekben.

 Kezd esteledni. 

Utoljára jön fel nekünk a Hold Chianti tartományban.

Az utakban az a jó, hogy mindig vezetnek valahova. Soha nincs olyan, hogy egy út végén ne legyen semmi. S ha ott mindig a szeretteinket találjuk, akkor talán a befejezés is sokkal vidámabb, mint ahogy azt hinnénk akkor, amikor már érezzük a vég közeledtét.
Holnap elvállnak útjaink. Mindannyian új utakra lépünk. S berakjuk az életünk megfelelő „dobozába” az elmúlt egy hét örök és csodás emlékeit. 

_____________________________________________________________________
A Delimano játéka 2011. december elején kezdődött és 2012. március 14-én ért véget. Ezúton szeretnék köszönetet mondani ezért a csodás útért azoknak a kedves embereknek, akik szavazataikkal hozzásegítettek, hogy eljussak a játék főnyereményéhez, ehhez a csodálatos úthoz. Valamint köszönöm a Delimano programfelelősének, Szendrei Orsolyának a végtelen türelmet és segítséget a játék hónapjaiban, s az Opal Travel lelkes és kedves dolgozójának Pintér Dórának, hogy segített abban, hogy az utazásom és a kint tartózkodásom zökkenőmentesen történjen.
A receptekkel még egy ideig adós maradok, de amint Barbara megküldi nekem őket, megosztom azt is. 

14 megjegyzés:

  1. Annamaria what a wonderful reportage! I used Google Translate but got all the feelings from your pictures, too.

    VálaszTörlés
  2. Dear Hirkani, Thank you! Yes, the program was very-very beatiful. I'm happy about you having felt my memories.

    VálaszTörlés
  3. Drága Ancsa!
    Nagyon örülök, hogy ilyen jól érezted Magad!
    Még olvasnám tovább, annyira belefeledkeztem a beszámolóba, szinte olyan, mint egy regény:-)
    Nagyon tetszett! Jók a képek is! :-)
    Puszi,
    Veruss

    VálaszTörlés
  4. Drága vagy Veruss, nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Szuper csodás helyen jártál! Klasz az összefoglalód nagyon,jó volt olvasni!:)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Böbe! Igen, maga a hely és a program is egyedülálló élmény volt számomra.

    VálaszTörlés
  7. Köszönet, hogy a soraid által részese lehettem ennek a csodás egy hétnek. Csodaszép lehetett.

    VálaszTörlés
  8. Juditkám, Igen, valóban csodálatos és egyedülálló élmény volt, pedig van már jó néhány emlékem Olaszországról! Köszönöm a dicsérő szavakat!

    VálaszTörlés
  9. Annamari, felejthetetlen élményben volt részed! Fantasztikusan megírtad ezt a beszámolót, öröm volt olvasni! Egyetértek Verussal. Lehet, hogy regényeket kellene írnod? ;)

    VálaszTörlés
  10. Drága vagy Selectfood Alíz, nagyon szépen köszönöm, nagyon jól esnek a szavaid! Hát, jó, akkor írok egy regényt :-D :-D :-D :-D!

    VálaszTörlés
  11. Komolyan gondoltam ám! Nekem nagyon tetszik ahogy írsz, szerintem írónőként is sikeres lehetnél. ;o)

    VálaszTörlés
  12. Édes vagy Alíz, köszönöm! Ha majd erre az útra lépek, az elsők között leszel, akinek ezt jelzem. Témám lenne, ötletem is....ki tudja? :-D

    VálaszTörlés
  13. Csatlakozom az előttem szólókhoz,ha egyszer regényírásra adnád a fejed....szólj!Nagyon-nagyon tetszett a beszámolód és nem csak azért mert szívem vágya Toscana:)Egyszerűen úgy éreztem ott vagyok és részese vagyok mindennek:)Csak a búcsú ne fájna!Köszönöm Neked ezt:))És Várom a recepteket!!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Rebarbara, Nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat, nagyon jól esik amit írtál! Ígérem, elsők között leszel akinek jelzem, ha már a nyomdában van a könyvem! :-)

    VálaszTörlés