A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rizs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rizs. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 28., csütörtök

Virtuális babaköszöntő: Sütőtökös-mascarpones risotto - rendhagyó poszt kismama és fiatal anyuka bloggertársaimnak (is)

Aki ismer személyesen tudja, nem vagyok anyuka, sőt, még kismama sem. Viszont, a barátnőim döntő hányada már anyuka, s tudom, milyenek az első napok, hetek, hónapok, amikor az apró kis emberkék a világra jönnek, s bár ők csak kíváncsian merednek a világra két alvás között, az anyukáknak ennél sokkal összetettebb és forgalmasabb ez az időszak. 
Hiszen már az idézet is mondja: 
"A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető: örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött."
A Virtuális Babaköszöntő, angolul „Baby Shower“ főleg Amerikában létező, néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő keresztszülők vittek az újdonsült édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve, hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt, ezzel is tehermentesítették az anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen, ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…
A mindennapi főzés a gyermekágyas időszakban még olyan tapasztalt konyhatündérek esetében is nehézségekbe ütközhet, mint Flatcat Gabriella (http://flat-cat.hu)Ildinyó (http://ildinyo.blogspot.co.uk/),  Frau Paprika (http://imbisz.blogspot.co.uk) vagy Lilhajni - ez a saját megjegyzésem: AZ ÉN DRÁGA HAJNIBAJNI BARÁTNŐM :-D - (http://lilahajni.blogspot.hu) gasztrobloggerek, akik nemrégiben hozták/fogják majd világra hozni kisbabájukat. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel kényeztetik el az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is. 

S kik és mivel veszünk részt ebben a virtuális látogatásban?

Erika http://dublinfelettazeg.blogspot.co.uk/ frittata fetával és paradicsommal
Kriszta http://vaniliaakonyhaban.blogspot.co.uk/ zellerkrémleves karamellizált körtével és gorgonzolával 
Ami http://www.colorsinthekitchen.com/ karamellizált édeskömény pirítóson, brie sajttal
Gabi http://rakottkert.blogspot.hu/ krémes polenta édesköménnyel, buggyantott tojással
Anikó http://coffeinmentes.blogspot.co.uk/ póréhagymás krumplikrémleves pirított shitake gombával
Alíz selectfood.blogspot.com lazacos, kecskesajtos spenóttekercs
Sarolt  http://naspolyakonyha.blogspot.hu/ mézes-mazsolás kuszkusszal töltött sült alma


Végül pedig én, az alábbi tradicionális észak-olaszországi recepttel:

SÜTŐTÖKÖS-MASCARPONES RISOTTO


Hozzávalók - 2 személyre -
- 20 dkg Carnaroli rizs
- 5 dkg friss, reszelt parmezán
- 25 gr vaj
- 1 db. kis fej hagyma, apróra vágva
- 15 dkg sütőtök nyersen, megpucolva, kimagozva és kockára vágva 
- 0,5 l alaplé
- 1,25 cl száraz, fehérbor - opcionális jelen esetben, nem kismamáknak kötelező :-) -
- 2 púpos ek. mascarpone
- só, bors, kevés olaj

Elkészítés
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpároljuk. Félidőnél hozzáadjuk a kockára vágott tökdarabokat, s kb. 10 percig pároljuk együtt a hagymával, amíg a tök meg nem puhul. Majd hozzáadjuk a rizst, s kb. újabb 10 percig előpirítjuk a rizst. Beleöntjük a bort, s kb. 2-3 percig főzzük, amíg az alkohol elpárol belőle. Ekkor felöntjük a levessel - szinte mind kell bele, de a lényeg az, hogy a leves bőven kétszerese legyen a felöntött tartalomnak -, lefedjük a fazekat, s elkezdjük főzni. Kettő perccel a főzés vége előtt - a zacskóra rá van írva a főzési idő - levesszük a fedőt, elzárjuk a tüzet, belekeverjük a parmezánt, majd a mascarponet, megkóstoljuk, s ha kell bele só, vagy esetleg hiányolunk egy kis fehér borsot, akkor adunk hozzá, s lefedjük a fazekat. A meleg gőz a maradék időben - kb. 2-4 perc - pont jóra fogja puhítani a rizst. 


2013. február 24., vasárnap

Homár risotto Szardínia szigetéről

Szerintem az olaszok legmegosztóbb szigete. Leginkább abban, hogy van-e ott tényleg látnivaló, vagy inkább egy unalmas, mára már modernné vált sziget.
Nos, én azokat erősítem, akik találtak érdekességet ezen a szigeten, leginkább a gasztronómiájában. Íme egy a sok közül. 
Csak ajánlani tudom, hogy friss homárból készítsük el ezt a receptet. Én sem bírom szegényt sehogy sem megölni, de pl. a Metró áruház halosztályán készséggel elvégezték helyettem. 

HOMÁR RISOTTO SZARDÍNIA SZIGETÉRŐL 


Hozzávalók - 2 személyre -
- 1 db. kb. 20 dkg-os homár
- 19 dkg Carnaroli rizs
- 1,25 dl száraz fehérbor
- 10 dkg paradicsom - hámozott, egész paradicsomkonzerv a legjobb - 
- 1 db. vöröshagyma
- 1 db. kisebb sárgarépa
- 1 szál petrezselyem
- só, fehér bors, olíva olaj

Elkészítés
Vágjuk le a fejét és az ollóit a homárnak, s tegyük fel főni kb. 1 liter vízbe a petrezselyemmel, sárgarépával és fél hagymával. Főzzük kis lángon kb. fél órát. Ha kész, a a hagyma másik felének felét - azaz egy negyed hagymát - vágjuk apróra, s pároljuk meg kevés olajon. Majd adjuk hozzá a kettévágott homártörzset, s alacsony lángon főzzük 5 percig. Ezután öntsük fel a borral, 1-2 percig főzzük, amíg el nem párolog az alkoholtartalma, adjuk hozzá a paradicsomot, s 10 percig kis lángon főzzük, néha alaposan keverjük át. A maradék negyed hagymát vágjuk apróra, tegyük egy serpenyőbe kevés olajjal, s pároljuk meg. Ha kész, öntsük hozzá a riszt, s pirítsuk meg egy kicsit. Öntsük fel a rizst a főzőlével - amiben a fej és az ollók főttek - úgy, hogy a rizs mennyiségének kétszerese legyen. Adjuk hozzá az ollókat is a rizshez, s fedjük le és főzzük félideig. Ezután adjuk hozzá a paradicsomos homárt, s főzzük addig, amíg a rizs meg nem fő - ezt az időpontot a rizs zacskóján szokták jelölni -. Tálaláskor szórjuk meg petrezselyemmel.
Ne feledjük, a homár ollója is tele van finom falatokkal. Igaz, nehéz hozzájutni, mert nagyon kemény a páncélja, de ha nincs otthon homárollónk, megteszik a metszőolló is. :-)

2012. július 28., szombat

Arancino, a szicíliai húsos rizslabda

Az arancino - vagy arancini, soha nem tudják eldönteni még az olaszok sem, hogy egyes számban, vagy többes számban használják, mindenre van példa - a szicíliai konyha egyik büszkesége. Gyorsan elkészül, finom, és nagyon tápláló. Alakja is változó, a golyó formájútól a tojás formájúig bármi lehet, s ez jellemző a töltelékére is. Van természetesen sajtos, vagy sonkás, de amit most készítünk, az az egyik legtipikusabb töltelék, a borsos-húsos.

ARANCINO, A SZICÍLIAI HÚSOS RIZSLABDA - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók - 15 db., tenyérnyi nagyságúhoz - 
Rizs
- 500 gr kerek szemű rizs
- 30 gr vaj
- 100 gr parmezán vagy pecorino
- 3 db. tojás sárgája
- só
Töltelék
- 150 gr darált marhahús
- 25 gr vaj
- 0,5 db. közepes hagyma
- 1 ek. olíva olaj
- 80 gr zöldborsó
- 40 gr sűrített paradicsom 0,5 dl vízben elkeverve
- 100 gr füstölt mozzarella - lehet nem füstölt is - közepes kockára vágva
- 100 ml száraz vörösbor
- só, bors
- a panírozáshoz 2 db. tojás és prézli, a sütéshez olaj

Elkészítés
Először a rizst készítjük el. Sós vízben feltesszük 1,2 l vízzel főni, amit teljesen el fog szívni a végére a rizs. Ezután belekeverjük a vajat, reszelt parmezánt és a tojássárgákat, valamint ízlés szerint sózzuk. Ha elkevertük, egy nagy tányéron szétterítjük és hagyjuk kihűlni. 
Közben elkészítjük a tölteléket. A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. A vajat és az olíva olajat összemelegítjük és pár perc alatt megpároljuk benne a hagymát. Majd beletesszük a húst és kicsit megfehérítjük. Ekkor jön bele a vörösbor, só, bors és a sűrített paradicsom. Elkeverjük, s kb. 20 percig hagyjuk főni közepes lángon, amíg a hús szinte minden folyadékot felszívott. Száraz húst kell kapnunk a végén. Amíg fő, a borsót is elkészítjük. Ha friss borsót használunk, akkor 1 ek. olajat felmelegítünk, beletesszük a borsószemeket és 1,5 dl vizet adunk hozzá. Így főzzük kb. 10 percig. Ha fagyasztott borsót használunk, 1 ek. olajon megfuttatjuk és hagyjuk kihűlni. 
Ha elkészült a hús, hozzákeverjük óvatosan a borsószemeket, s már kezdődhet is a munka.
A rizsből kiveszünk annyit, hogy elfedje a tenyerünket. Óvatosan lyukat nyomkodunk a közepébe, s beleteszünk 1 ek. tölteléket és 3-4 db. kocka mozzarellát. Amennyire lehet, felhajtjuk a szélét a rizsnek, a többi részt pedig egy újabb adag rizzsel borítjuk be, összetapasztjuk a rizst és gombócot formálunk belőle. Amikor elkészült az összes golyó, bepanírozzuk őket. Majd bő olajban kisütjük őket. A bő olaj azért kell, hogy egyforma szépre süljön minden oldala. 
Tipp: ha sárgábbra szeretnénk a rizst, bár a 3 db. tojás sárgája elég sárgává teszi, tehetünk hozzá egy kevés sáfrányt is, mondjuk 1 nagy csipettel. 





2012. április 21., szombat

Chianti risotto

Ma már nem csak az olaszok, de mi, magyarok is előszeretettel fogyasztunk rizottót, mindenféle összetevőkkel. Én most egy igazi olasz risottot készítek el, chianti borral.
Aki már járt a chianti-i dombságokon és kóstolta ezt a nem mindennapi bort, az már most egészen biztosra tudja, az étel íze és selymessége semmihez sem fogható. Nem véletlen, hogy ez a borvidék világviszonylatban az első között található. 

CHIANTI RISOTTO - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók
- 0,5 l testes chianti bor
- 0,5 l alaplé
- 220 gr risotto rizs (pl. carnaroli)
- 10 dkg vaj
- 1 db. közepes vöröshagyma apróra vágva
- 1 db. nagy gerezd fokhagyma apróra vágva
- 2-2 tk. friss és apróra vágott kakukkfű és rozmaring
- 30 gr reszelt parmezán + ízléstől függően a risotto tetejére 

Elkészítés
A vajnak bő 3/4 részét közepes lángon felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a vöröshagymát és üvegesre pároljuk. Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a fokhagymát is, s éppen csak egy picit megfuttatjuk a vöröshagymával, csak annyira, hogy az illatát megérezzük, s máris hozzáadjuk a rizst, a rozmaringot és a kakukkfüvet, és állandóan kevergetve süssük üvegesre az összes szemet. Ekkor hozzáöntünk 3 dl bort és addig keverjük, amíg fel nem szívja a rizs a bort. Ezután a levessel tesszük ugyanezt. Levesmerő kanállal adagoljuk a levest a rizshez, s állandóan keverjük, majd pótoljuk addig, amíg a leves el nem fogy. Ekkor már a rizs is majdnem jó. Ha risotto rizzsel készítjük, a végén olyan lesz, ahogy az olaszok igazán szeretik, "al dente", vagyis nagyon szabad fordításban roppanós - fog kemény -. Ekkor még a maradék bort is hozzáadjuk és addig főzzük, amíg krémes állagú nem lesz. Amikor már a bort is felszívta, elzárjuk alatta a tüzet, hozzákeverjük a vajat és a parmezánt, s melegen fogyasztjuk a tetejét reszelt parmezánnal megszórva. 

2011. október 1., szombat

Mexikói pillanatok 1.: Sült tejberizs

A mexikói konyha pont olyan tüzes és pikáns, mint maga az ország, a változatosságról már nem is beszélve. Ma, egy olyan mexikói desszertet készítünk el, melynek ez a változata ideális egy kellemes, őszi estéhez, s alapjai nem ismeretlenek a magyar konyhaművészetben sem.

MEXIKÓI PILLANATOK 1.: SÜLT TEJBERIZS


Hozzávalók 
- 1 l lehetőleg házi tej
- 22 dkg hosszú szemű rizs
- kb. 1 púpos kk. őrölt fahéj - de ez ízléstől is függ -
- cukor
- 2-3 dkg mazsola
- 1 lapos ek. étkezési keményítő vagy 12 dkg tejpor
- 1 db. közepes méretű, lehetőleg tanyasi tojás felverve
- zsemlemorzsa - én a kenyér belsejéből készült fehér zsemlemorzsát használom -
- olaj a sütéshez

Elkészítés
A tejből és a rizsből tejberizst főzünk. Amikor már besűrűsödött, de még nem kemény a tejberizs, beletesszük az étkezési keményítőt, fahéjat, cukrot és mazsolát, majd teljesen keményre főzzük a rizst, hiszen gombócokat kell formálnunk belőle.  Ez akár 1 órát is igénybe vehet, hiszen ne feledjük, a tejberizsnek keménynek kell lennie.
Amikor kész, akkor levesszük a tűzről és addig kevergetjük, amíg eléggé meghűl ahhoz, hogy hozzá tudjunk nyúlni. Ekkor kicsit púpos evőkanálnyi adagot kiveszünk belőle, gombóccá gyúrjuk óvatosan, megforgatjuk a felvert tojásban majd a zsemlemorzsában. Egy picit a tetejét megnyomjuk, hogy egészen enyhén lapos legyen, majd tányérra tesszük. Ezt addig folytatjuk, amíg van masszánk. Ha mindből golyót formáltunk, bő, forró olajban aranybarnára sütjük és miután kivettük, nedvszívó papírra tesszük, hogy felszívjuk róla a maradék olajat is. A végén őrölt fahéjas porcukorral meghintjük, s még melegen megesszük.