A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mascarpone. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mascarpone. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 21., vasárnap

Mascarpone-s eperkrémleves

Végre, úgy látszik végérvényesen megérkezett a jó idő, s ezzel együtt egy rakat gyümölcs és zöldség árasztja színeit a standokon.
Én leginkább a piros gyümölcsökre fókuszálok. Ilyen például az eper is, ami most már szinte mindenhol fellelhető. 
Ha vasárnap nem ragaszkodunk a tyúkhúsleveshez :-), készíthetünk egy pillanatok alatt asztalra varázsolható eperkrémlevest, mascarpone-val sűrítve. 

MASCARPONE-S EPERKRÉMLEVES


Hozzávalók
- 0,5 kg friss eper
- 3-4 ek. cukor
- 0,5 db. citrom leve
- 2 púpos ek. mascarpone

Elkészítés
Az epreket négybe vágjuk - megmosás és csumázás után -, s feltesszük főni annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Hozzáadunk 3 ek. cukrot, s amikor az eper megfőtt, kézi botmixerrel összeturmixoljuk. Kis lyukú szitán átszűrjük, hogy a magok fent maradjanak, s visszatesszük főni. Hozzáadjuk a citromlevet, s 1-2 perc után a mascarpone-t is. Ha a mascarpone nem akar gyorsan szétfőni és darabos lesz - az olasz így fog viselkedni -, akkor egy kicsit segítünk neki kézi botmixerrel, s amikor már szép, egyenletes a felszín, akkor megkóstoljuk a levest. Ha kell még bele cukor, teszünk hozzá, s hagyjuk még kb. 4-5 percig kis lángon főni, hogy az ízek jól egymásra találjanak. Hidegen, melegen egyaránt kiváló. Ha gondoljuk, kockázhatunk bele friss eperdarabokat is tálaláskor. 

2013. február 28., csütörtök

Virtuális babaköszöntő: Sütőtökös-mascarpones risotto - rendhagyó poszt kismama és fiatal anyuka bloggertársaimnak (is)

Aki ismer személyesen tudja, nem vagyok anyuka, sőt, még kismama sem. Viszont, a barátnőim döntő hányada már anyuka, s tudom, milyenek az első napok, hetek, hónapok, amikor az apró kis emberkék a világra jönnek, s bár ők csak kíváncsian merednek a világra két alvás között, az anyukáknak ennél sokkal összetettebb és forgalmasabb ez az időszak. 
Hiszen már az idézet is mondja: 
"A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető: örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött."
A Virtuális Babaköszöntő, angolul „Baby Shower“ főleg Amerikában létező, néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő keresztszülők vittek az újdonsült édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve, hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt, ezzel is tehermentesítették az anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen, ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…
A mindennapi főzés a gyermekágyas időszakban még olyan tapasztalt konyhatündérek esetében is nehézségekbe ütközhet, mint Flatcat Gabriella (http://flat-cat.hu)Ildinyó (http://ildinyo.blogspot.co.uk/),  Frau Paprika (http://imbisz.blogspot.co.uk) vagy Lilhajni - ez a saját megjegyzésem: AZ ÉN DRÁGA HAJNIBAJNI BARÁTNŐM :-D - (http://lilahajni.blogspot.hu) gasztrobloggerek, akik nemrégiben hozták/fogják majd világra hozni kisbabájukat. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel kényeztetik el az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is. 

S kik és mivel veszünk részt ebben a virtuális látogatásban?

Erika http://dublinfelettazeg.blogspot.co.uk/ frittata fetával és paradicsommal
Kriszta http://vaniliaakonyhaban.blogspot.co.uk/ zellerkrémleves karamellizált körtével és gorgonzolával 
Ami http://www.colorsinthekitchen.com/ karamellizált édeskömény pirítóson, brie sajttal
Gabi http://rakottkert.blogspot.hu/ krémes polenta édesköménnyel, buggyantott tojással
Anikó http://coffeinmentes.blogspot.co.uk/ póréhagymás krumplikrémleves pirított shitake gombával
Alíz selectfood.blogspot.com lazacos, kecskesajtos spenóttekercs
Sarolt  http://naspolyakonyha.blogspot.hu/ mézes-mazsolás kuszkusszal töltött sült alma


Végül pedig én, az alábbi tradicionális észak-olaszországi recepttel:

SÜTŐTÖKÖS-MASCARPONES RISOTTO


Hozzávalók - 2 személyre -
- 20 dkg Carnaroli rizs
- 5 dkg friss, reszelt parmezán
- 25 gr vaj
- 1 db. kis fej hagyma, apróra vágva
- 15 dkg sütőtök nyersen, megpucolva, kimagozva és kockára vágva 
- 0,5 l alaplé
- 1,25 cl száraz, fehérbor - opcionális jelen esetben, nem kismamáknak kötelező :-) -
- 2 púpos ek. mascarpone
- só, bors, kevés olaj

Elkészítés
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpároljuk. Félidőnél hozzáadjuk a kockára vágott tökdarabokat, s kb. 10 percig pároljuk együtt a hagymával, amíg a tök meg nem puhul. Majd hozzáadjuk a rizst, s kb. újabb 10 percig előpirítjuk a rizst. Beleöntjük a bort, s kb. 2-3 percig főzzük, amíg az alkohol elpárol belőle. Ekkor felöntjük a levessel - szinte mind kell bele, de a lényeg az, hogy a leves bőven kétszerese legyen a felöntött tartalomnak -, lefedjük a fazekat, s elkezdjük főzni. Kettő perccel a főzés vége előtt - a zacskóra rá van írva a főzési idő - levesszük a fedőt, elzárjuk a tüzet, belekeverjük a parmezánt, majd a mascarponet, megkóstoljuk, s ha kell bele só, vagy esetleg hiányolunk egy kis fehér borsot, akkor adunk hozzá, s lefedjük a fazekat. A meleg gőz a maradék időben - kb. 2-4 perc - pont jóra fogja puhítani a rizst. 


2013. február 9., szombat

Valentin napra: Ispahan krém mascarponéval és bonbon formában

Bárki bármit is mond, a szerelem szép. S ennek az egyik legelterjedtebb napja kétségtelenül a Valentin nap. S ha már szerelem, akkor Párizs, a szerelem fővárosa. De mi fokozhatja ezt még jobban? Egy igazán tökéletes krém Pierre Hermé Ispahan-sorozata, amit most egy enyhén fahéjas mascarpone krémmel, majd a maradékot kiváló étcsokoládéba töltve, bonbonként készítünk el, s kényeztetjük el magunkat és nem utolsó sorban, szerelmünket.
Valentinok, Valentinák, Valentin napra fel! :-D

ISPAHAN KRÉM MASCARPONEVAL ÉS BONBON FORMÁBAN


Hozzávalók 
Ispahan krém
- 30 dkg fagyasztott málna
- 10 db. licsi héj és mag nélkül, apró darabokra vágva
- 25 dkg cukor
- 0,5 db. citrom leve
- 3 ek. rózsavíz

Mascarpone alapkrém
- 4 ek. mascarpone krém
- 2 ek. cukor
- 1 kk. őrölt fahéj

Elkészítés
Először az Ispahan krémt készítjük el. Feltesszük a málnát, apróra vágott licsit, cukrot és a citrom levét főni közepes lángon. Amikor már kis krátereket fúj, akkor levesszük alatta a lángot, s kb. még 15-20 percig főzzük, amíg lekvár állagú nem lesz. Ekkor hozzáadjuk a rózsavizet, s ismét felforraljuk. Levesszük a tűzről, alaposan átpaszírozzuk. Én ezután a magokat kiterítettem egy tányérra, s kiszedegettek a licsi darabokat, s visszatettem a lekvárba. Megvárjuk, amíg kihűl. 
Közben elkészítjük a mascarpone alapot. Hozzáadjuk a mascarponehoz a cukrot és a fahéjat, s alaposan elkeverjük. Amíg nem hűl ki a lekvár, hűtőbe tesszük.
Majd a hideg lekvárt kellő vastagságban a mascarponera kanalazzuk, s egy éjszakára a hűtőbe tesszük.

Mivel eléggé sok krémünk lesz, készíthetünk bonbont is. 


Hozzávalók
- 75%-os étcsokoládé
- Ispahan krém

Elkészítés
A csokoládé nagy részét gőz fölött felolvasztjuk 40-45 fokra, majd a tűzről levével, temperáljuk, amit én úgy végzek, hogy a maradék csokoládéból reszelek bele, amit folyamatosan elkeverek egészen addig, amíg a csokoládémasszám nem lesz 31-32 fokos. Ezt maghőmérővel tudjuk ellenőrizni. Ekkor kikenjük a forma belsejét, s hideg helyen hagyjuk megdermedni. Majd mindegyik formába 3/4 részt Ispahan krémet teszünk, s lefedjük csokoládé masszával. Hűtőbe vagy hideg helyre tesszük egy éjszakára. Amennyiben a bonbon lefedésekor túl sűrű lenne a csokoládé masszánk, lazítsuk fel olvasztáskor egy kis kakaóvajjal, mert az Ispahan krém folyékony, s nem fogja elbírni a talpat. De ha kellően folyik a csokoládé masszánk, nem kell bele kakaóvaj. 

BOLDOG VALENTIN NAPOT MINDENKINEK!

2012. augusztus 15., szerda

Sült pármai sonkás füge mascarpones gorgonzolával

Elindult végre a füge szezon. Többször írtam már, hogy én leginkább a piros gyümölcsöket szeretem, de nagy-nagy kivételt képez a füge. 
Íze a mediterrán világ számtalan titkát idézi vissza, felhasználhatósága pedig szinte végtelen számú.
A mostani nem egy friss recept, tavaly már látható volt a blogomon kiegészítő tájékoztatóval, de most ismét eszembe jutott ez a nem mindennapi finomságú, de roppant egyszerűen elkészíthető fügés recept. 

SÜLT PÁRMAI SONKÁS FÜGE MASCARPONES GORGONZOLÁVAL - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók - 1 személyre -
- 2 db. puha, de nem teljesen érett füge
- 4 szelet vékony pármai sonka
- 1 púpos ek. mascarpone
- 0,5 púpos ek. gorgonzola sajt

Elkészítés
A fügéket megmossuk és megszárítjuk, majd levágjuk a tetejükről a csumát, s félbe vágjuk őket. A félbe vágott szeleteket egyenként sonkába tekerjük, majd 200 fokos sütőben kb. 5-6 perc alatt megsütjük őket. Amikor már látjuk, hogy a sonka úgy néz ki, mintha megszáradt volna, akkor kész is van, mert akkora a füge kellően meleg és puha lesz a belsejében.
Amíg a fügék és a sonkák sülnek, addig egy villával összekeverjük a mascarponét a gorgonzolával. Minden tányérra teszünk, s minden falat sonkás fügét megkenünk egy kis sajttal. Remek előétel vagy könnyű vacsora. 

2012. június 5., kedd

Epres tiramisu kehely...matcha tea-vel

Nem igazán jellemző rám a fúziós konyha, de ezt ki kellett próbálnom. A minap szétnéztem otthon. Az epres tiramisu gondolata már adott volt, de valamit szerettem volna beletenni még.
Jöjjön tehát egy olasz-japán egyveleg :-D.

EPRES TIRAMISU KEHELY...MATCHA TEA-VEL


Hozzávalók - 2 személyre, azaz 2 pohárnyi adag -
Matcha tea-s eperöntet
- 6 db. közepes szem eper
- 2 ek. cukor
- 1 dl forró víz
- 1 tk. matcha tea

Tiramisu
- 7 db. babapiskóta
- 125 gr. mascarpone
- 1 db. kisebb tojás
- 3 db. közepes eper
- 1 ek. cukor
- 1 púpos tk. matcha tea

Elkészítés
Először az eperöntetet készítjük el. A matcha tea-t a forró vízben keverjük el, s villával óvatosan verjük fel úgy, mint a tojást, hogy kis hab keletkezzen a tetején. Az epret vágjuk apróra, s a cukorral tegyük fel kis lángon főni. Amikor már az eper kezd szétesni, öntsük hozzá a matcha tea-s vizet és kézi botmixerrel pépesítsük össze. Majd főzzük kb. 10 percig, amíg a be nem sűrűsödik. 
Ezután készítsük el a krémet. A mascarpone-t, tojást, cukrot és matcha tea-t keverjük el alaposan egy tálban, s az epreket vágjuk apró darabokra.
Utána pedig következik a tiramisu összeállítása. A babapiskótákat törjük ketté, mert így jobban bele férnek majd a pohárba, s egyesével mártsuk bele mindkét oldalát az eperöntetbe, majd helyezzük szorosan egymás mellé a pohár alján - én konyakos poharat használtam -. Majd tegyünk egy nagy adag masszát a tetejére, hogy kb. 1cm vastagon befedje. Szórjuk meg a massza tetejét kevés eperrel. S újból a babapiskóta réteg következik. Addig rétegezzük egymás tetejére a babapiskótát, masszát és epret, amíg a pohár tetejéig nem érünk. A felső rétegnek masszának kell lennie. Majd legvégül epret szórunk a tetejére, s néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük. Én nem használtam bele túl sok matcha tea-t, de természetesen ez mindenki ízlésére van bízva, hogy mennyit tesz bele.

2012. május 16., szerda

Mascarpone-s spagetti

A tészta mindig jó választás minden étkezéshez. Legalábbis én sokszor eszem tésztát. Könnyű elkészíteni, laktató, s kiválóan lehet ízesíteni, szinte minden jól passzol hozzá. Legyen az zöldség, hús, sajt, akármi.
Most is egy ilyen, kb. 20 perc alatt elkészíthető spagettit hoztam.

MASCARPONE-S SPAGETTI - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM



Hozzávalók
- 125 gr spagetti
- 125 gr mascarpone
- 2 ek. reszelt parmezán sajt
- 1 ek. reszelt pecorino sajt
- 2 db. tojás sárgája
- só, bors, szerecsendió
- 2 tk. citromlé
- kb. 1 bő ek. szárított paradicsom
- víz a tészta megfőzéséhez

Elkészítés 
Feltesszük főni a tésztát sós vízben. Közben egy serpenyőben összekeverjük a tojás sárgáját, reszelt sajtokat és mascarponet, s kis lángon feltesszük főni. Sózzuk, borsozzuk és szerecsendiózzuk, majd hozzáadjuk a darabokra vágott szárított paradicsomot és a citromlevet. Sűrűsödésig főzzük, majd mielőtt a tészta elkészülne, a vizéből 2 ek-lal a mártáshoz keverünk, s megvárjuk, amíg enyhén besűrűsödik a mártásunk, ez kb. 1-2 perc.
Majd leszűrjük a tésztát - nem öblítjük le, mert akkor a sót lemossuk róla! -, a masszához keverjük, s melegen fogyasztjuk. 

2012. április 15., vasárnap

Csokoládés álom Capri szigetéről

Néha az emberrel történnek olyan dolgok, melyekre már majdnem azt lehet mondani, hogy a csodával határos. Történt ugyanis, hogy 2004-ben a barátnőmmel olasz körútra mentünk, melynek végső állomása Capri szigete volt. A sziget lenyűgöző szépségét tovább fokozta egy isteni, csokoládés torta, ami könnyű, nyáron is kiválóan fogyasztható. Hosszú hónapokig próbáltam a nyomára bukkanni a sütemény receptjének, sikertelenül. Aztán ahogy múlt az idő, már nem kerestem akkora elánnal. 2010 nyarán ismét visszajutottam Capri szigetére. Két egészen biztos úti célom volt, az egyik az Axel Munthe ház, ahonnan szebb kilátást soha nem láttam még sehol, a másik pedig a kis süteményező és a csodálatos csokoládés álom. Elhatároztam, igyekszem valahogy a cukrász közelébe kerülni, s megszerezni a receptet. Tervem sikerrel végződött, a recept a birtokomba került. De hazaérve, bármerről is néztem a bőröndömet és minden helyet ahova a papírdarabot tehettem, a recept sehonnan nem került elő. A bőrönd azóta tönkre ment, nem használt tankönyvek pihennek benne egy pincében. Aztán, múlt héten szinte nekem jött a sütemény receptje. El sem akartam hinni, hogy megtaláltam végre, amit már évek óta kerestem. 

CSOKOLÁDÉS ÁLOM CAPRI SZIGETÉRŐL - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók
Krém
- 1 db. nagy tojás szétválasztva sárgájára és fehérjére
- 1 apró csipet só
- 1 ek. erős kávé
- 12,5 dkg (fél doboz) mascarpone
- 2,5 dkg cukor
- 1 kk. őrölt szerecsendió

Torta
- 10 dkg étcsokoládé - min. 80%-os -
- 3 db. tojás szétválasztva sárgájára és fehérjére
- 8,5 dkg vaj
- 1 ek. liszt
- 4,5 dkg hántolatlan, egész mandula
- 8 dkg cukor
- porcukor a díszítéshez

Elkészítés
A krémhez a tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mascarponét és a kávét. Elkeverjük benne jó alaposan, addig, amíg a krém nagyjából állagtartó nem lesz. 
Ezután felverjük keményre a tojás fehérjét a sóval és mascarponés masszához öntjük. Ekkor adjuk hozzá a reszelt szerecsendiót is, s nagy mozdulatokkal belekeverjük a masszába a habot. Kb. 3 órára hűtőbe tesszük.
A tortához gőz fölött a vajat és csokoládét megolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni. Ez idő alatt megpirítjuk a mandulát, s késes robotgépben a liszttel liszt állagúra vágjuk. A tojások sárgáját a cukorral jól kikeverjük, majd fakanállal beleforgatjuk a csokoládét, alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a mandulás lisztet is, de ezt épp, hogy csak elkeverjük a masszában. A tojás fehérjéből nem túl kemény habot készítünk, s ezt is a masszába keverjük. 
Egy kis tortaformát - kb. 20 cm átmérőjű - kikenünk vajjal, majd kilisztezzük. Méretre vágunk az aljára sütőpapírt, amit szintén vajazunk és lisztezünk, s beleöntjük a masszát.
150 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük, melyet szúrópróbával ellenőrzünk.
Ha kész, hagyjuk teljesen kihűlni, majd vegyük ki a formából, vegyük le róla a sütőpapírt. Az a fele lesz a teteje, ahol a sütőpapír volt. Szórjuk meg porcukorral, s tálaljuk a mascarponés krémmel. 

2012. február 8., szerda

Mesélő körte - Dolce Vita-az én (íz)világom

Ez a desszert mindent visz, hogy őszinte legyek!
Fél óra alatt kész van, s benne van a mediterrán ősz-tél minden színe, íze, illata. Érzeni lehet a hideg szél fújását, a száraz levél sercegését a lábunk alatt, a meleget adó tüzes vörösbor zamatát, a barátok halk nevetgélését a pattogó kandallótűz előtt. Ez a recept minden melegséget magában hordoz, ami a zord időjárásban elrepíthet bennünket egy olyan kontinensre, ahol még a tél is tartogat szépségeket. S a mascarpone?! Ami megtöri az egész kompozíciót, s az őszből télbe érve, havas völgyekbe érkező hegyeket idéz az emlékezetünkbe. 
Nálam ez a szerelem!!!!!!

MESÉLŐ KÖRTE - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók – 2 személyre –
- 2 db. körte megpucolva, félbe vágva és a magházát kivájva
- 1 dl víz
- 1 lapos kk. fahéj
- 2 késhegynyi őrölt kardamom
- 2 db. szegfűszeg
- 1,5 dl minőségi vörösbor
- 100 gr barna cukor
- 2 ek. narancslé+1 ek. narancslé a mascarpone krémbe
- 2 kk. házi vanília eszencia
- 6 púpos tk. mascarpone
- 2 púpos tk. kandírozott narancshéj apróra vágva

Elkészítés
A bort, a cukrot és a vizet kis lángon feltesszük főni. Amikor a cukor már elolvadt, beletesszük a vanília eszenciát, kardamomot, fahéjat, narancslevet s megvárjuk, amíg felforr. Ekkor beletesszük a körtéket az egyik felükkel, s kb. 6 percenkénti átfordítással bő 30 percig főzzük őket. Utána kiszedjük a körtéket, s kis lángon addig főzzük tovább a fűszeres bort, amíg be nem sűrűsödik.
Közben a mascarpone-ba beletesszük az apróra vágott kandírozott narancshéjat és a narancslevet.
Ha a körték már félig megpuhultak – eltelt a kb. 30 perc -, kivesszük őket, megvárjuk, amíg kicsit meghűlnek, majd a magház helyén lévő lyukba beletöltjük a mascarpone-t, majd rácsorgatjuk a besűrűsödött bort.

2012. január 18., szerda

Dolce Vita - az én (íz)világom: Dél-olasz emlék...vacsorára

Kint tombol a tél, az év egyik legnehezebb napja - ezt már most biztosra tudom, pedig még alig kezdődött el az év - próbál a végéhez közeledni, s én másra sem vágyom, mint napsütésre, vidámságra, melegre, tengerpartra, Olaszországra. Egy emlék jut az eszembe a mesés Nápolyi-öbölről és egy tökéletes étteremről Sorrentoban...s a receptet most megosztok veletek, hiszen ma este én is ezt fogom vacsorázni...s gondolatban utazom a mesés és mindig meleg Dél-Olaszországba.

BÁR MORVAI LINDA JELENTKEZETT AZ AJÁNDÉKÁÉRT, DE EZ NEM BAJ, SŐT. A LÁJKOLÓS JÁTÉK FOLYTATÓDIK JANUÁR 31-E ÉJFÉLIG, AHOL A FACEBOOK-ON KELL LÁJKOLNI A ROZMARING&CSOKOLÁDÉ OLDALT ÉRTÉKES KONYHAI NYEREMÉNYEKÉRT. S MI AZ IGAZI JÓ HÍR? AZ, HOGY MIVEL LINDA ELVISZI A DECEMBERI JÁTÉK NYEREMÉNYÉT, A JANUÁRI JÁTÉKBAN MINDENKI JÁTSZIK, AKI EDDIG LÁJKOLTA A ROZMARING&CSOKOLÁDÉ OLDALT....S PERSZE AZOK IS, AKIK JANUÁR 31-E ÉJFÉLIG LÁJKOLJÁK. 

DOLCE VITA - AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM: DÉL-OLASZ EMLÉK...VACSORA


Hozzávalók – 2-3 személyre –
- 30 dkg tészta
- 2 gerezd fokhagyma
- kb. fél dl olíva olaj
- 10 dkg apróra vágott szárított paradicsom
- 2 dkg fenyőmag
- 20 dkg mascarpone
- 10 dkg frissen reszelt parmezán + a tetejére ízlés szerint
- 2 szem kapribogyó
- ¼ lime leve
- 2 késhegynyi őrölt szerecsendió
- 25 cl minőségi olasz fehérbor
- bő 50 cl víz, amiben a tészta főtt
- 2 dkg durvára tépett bazsalikom
- só, bors

Elkészítés
A tésztát feltesszük enyhén sós, lobogó vízbe főni. Közben a foghagymát apróra vágjuk és megfuttatjuk az olajon addig, amíg épp érezni kezdjük az illatát. Ekkor beletesszük az apróra vágott szárított paradicsomot és a durvára vágott fenyőmagot, s kb. 4 percig a kis gázrózsa kis lángján összesütjük. Ez után beletesszük a mascarponet, reszelt parmezánt, szerecsendiót, fehérbort, vizet, lime levet, szétnyomott kapri bogyót és kb. 5 percig főzzük a kis lángrózsa közepes lángján. A vége felé sózzuk és borsozzuk, majd amikor elzártuk alatta a tüzet, hozzákeverjük a bazsalikomot és végül a tésztával összekeverjük az egész öntetet. Tálaláskor reszelt parmezánt és apróra vágott petrezselymet szórunk a tetejére.

2011. november 23., szerda

Brandys kökénykrém narancsos mascarponeval

Így tél elején a piacot járva sok, rendkívül finom bogyóval lehet találkozni. Az egyik ilyen a kökény, ami elég savanykás bár, de ha megcsípi kicsit a fagy, kicsit édesebbé válik. S ha még egy kicsit mi magunk is segítünk az ízek alakításában, igazán ízletes ételekhez lehet jutni. Ilyen a mostani desszert is. 

BRANDYS KÖKÉNYKRÉM NARANCSOS MASCARPONEVAL


Hozzávalók - 1-2 személyre - 
-          10 dkg kökény
-          2 ek. barna cukor
-          2 tk. citromlé
-          2 tk. brandy
-          1 ek. hideg víz
-          2 enyhén púpos ek. mascarpone
-          2 tk. narancslé
-          fél narancs reszelt héja
-          2 ek. porcukor
-          kevés bergamotos cukor a tetejére – elhagyható -

      Elkészítés
Először a kökénykrémet készítjük el. A kökényt összekeverjük a cukorral, citromlével és brandyvel, s sűrű lekvárt főzünk belőle. Utána átpaszírozzuk, hogy az összes mag kijöjjön előle, majd a magukat kiszedjük a héja közül, s a héját az átpaszírozott masszához keverjük. Mivel nagyon sűrű lesz, hozzáadjuk a vizet, s kis lángon elkeverjük benne.
Ezután a mascarponét összekeverjük az összetevőkkel.
Ha kihűlt a kökénymassza, egy szép pohárba adagoljuk úgy, hogy egy kis adag mascarpone, majd kökénykrém, egészen addig, hogy kökénykrém legyen a pohár tetején. Ekkor még a közepére teszik egy kis kupac mascarponét, s megszórjuk bergamotos cukorral. Majd legalább fél órára tegyük hűtőbe fogyasztás előtt.

2011. szeptember 7., szerda

Dolce Vita - az én (íz)világom: sült pármai sonkás füge mascarponés gorgonzolával

Az olaszok tudnak élni...és tudnak remekül étkezni. Többször dicsértem már ezt a konyhát, de soha nem tudok betelni vele, mindig elém kerül valami remekmű, ami egy kicsit tovább gondolva még egyedibbé tehető. Ilyen a következő egyszerű, de annál finomabb étel is.

DOLCE VITA - AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM: SÜLT PÁRMAI SONKÁS FÜGE MASCARPONÉS GORGONZOLÁVAL


Hozzávalók - 1 személyre -
- 2 db. puha, de nem teljesen érett füge
- 4 szelet vékony pármai sonka
- 1 púpos ek. mascarpone
- fél púpos ek. gorgonzola sajt

Elkészítés
A fügéket megmossuk és megszárítjuk, majd levágjuk a tetejükről a csumát, s félbe vágjuk őket. A félbe vágott szeleteket egyenként sonkába tekerjük, majd 200 fokos sütőben kb. 5-6 perc alatt megsütjük őket. Amikor már látjuk, hogy a sonka úgy néz ki, mintha megszáradt volna, akkor kész is van, mert akkora a füge kellően meleg és puha lesz a belsejében.
Amíg a fügék és a sonkák sülnek, addig egy villával összekeverjük a mascarponét a gorgonzolával. Minden tányérra teszünk, s minden falat sonkás fügét megkenünk egy kis sajttal. Remek előétel vagy könnyű vacsora. 

Ismertető
Gorgonzola sajt
A gorgonzola híres olasz belsőpenészes sajt. Tehéntejből készül, zsírtartalma 48-55% között mozog. 2-4 hónapig érlelik. Az érettebb változat szilárdabb, és egyre pikánsabb ízű. Az érlelési folyamat elején fémrudakkal átszúrják; ezeken a nyílásokon jutnak belsejébe a recept szerinti baktériumok és gombaspórák.
Neve az egykori Gorgonzola falut idézi, amelyet ma már bekebelezett Milánó. A korai középkor óta ismert, de márványos jellegét a 11. században kapta.
Elsősorban desszertsajt, de az olasz konyha számos főtt ételhez is használja. - wikipedia -
 
 
Mascarpone sajt
Tehén tejszínből préselés nélkül készült, túró állagú, sótlan, nyers olasz lágy sajt. Fehér színű, krémes, héjatlan. Általában nem önmagában, saját ízéért fogyasztják, hanem más, édes vagy sós, átütő ízű adalékokat hozzákeverve: desszertek alapanyaga - világszerte ismertté a tiramisu tette -, vagy kék nemespenészes lágysajttal szendvicseken feltét. Zsírtartalma a szárazanyag 50-55%-a. Puha halmazállapota miatt csak olyan műanyag pohárban hozható kereskedelmi forgalomba, mint a tejfel vagy a vajkrémek. Lombardiából származik, házilag télen fejt tejből készítették. - wikipedia -
 
 

2011. július 21., csütörtök

Dolce Vita - az én (íz)világom: zöldfűszeres szalámival és zöldfűszeres szalámival,mascarponéval és gorgonzolával töltött és rántott olívabogyó

Az olívabogyó a mediterrán világ legsajátosabb növénye. Számtalan minden készíthető belőle, de az egyik legegyedibb formája az elkészítésnek, ha megtöltjük és kirántjuk. Isteni finom előétel vagy egyszerűen csak nassolni való. Észak-Olaszországban néhány helyen az emberek előszeretettel fogyasztják is ebben a formában az olívabogyót. Próbáljuk hát ki mi is!

ZÖLDFŰSZERES SZALÁMIVAL ÉS ZÖLDFŰSZERES SZALÁMIVAL, MASCARPONÉVAL ÉS GORGONZOLÁVAL TÖLTÖTT ÉS RÁNTOTT OLÍVABOGYÓ

Hozzávalók - 1 személyre -
- 10 dkg zöld, magozott olíva bogyó - lehet nagy szemű olíva is, azt könnyebb tölteni -
- 1 csapott tk. mascarpone sajt
- fél csapott tk. gorgonzola sajt
- 2 szelet szalámi - én zöldfűszereset használtam -
- 1 db. tojás
- 4 púpos ek. liszt
- 4 púpos ek. panírmorzsa
- kevés mogyoróolaj - bármilyen olaj jó, de a mogyoróolaj a legjobb -
- citromlé, só, bors

Elkészítés
A szalámit nagyon apróra vágjuk, a mascarponét pedig összekeverjük a gorgonzolával, s teszünk bele egy keveset az összevágott szalámiból. A kétfajta töltelékkel tetszés szerint megtöltjük az olívabogyókat, majd a töltött bogyókra egy kevés citromlevet nyomunk. Ezután bepanírozzuk őket - lisztbe forgatjuk, majd felvert tojásba és végül a panírmorzsába -, s mogyoróolajban kisütjük. Utána meghintjük sóval és borssal.