Ha egy történet izgalmas, a körülötte keringő
szóbeszéd, képzelet, miegymás, mindig éltetni fogja. Ilyen Rigó Jancsi
története is. Pákozdnak tehát van mire büszkének lennie, hiszen 1858-ban ez a
későbbi remek prímás itt látta meg a napvilágot.
A legenda szerint, Rigó Jancsi nem volt egy szép
ember, de annál tehetségesebbnek bizonyult a hegedű megszólaltatása terén. Ahol
fellépet, mindenki a lábai előtt hevert, legyen az bármelyik európai nagyváros,
vagy akár Amerika.
Nem volt ez alól kivétel a belga hercegi pár sem. A
legenda egyik, s talán legreálisabb verziója szerint, 1896-ban egy párizsi
étterem szemtanúja lehetett az első találkozásnak, a ma már több változatban
életre kelt legenda első pillanatainak. A belga Chimay herceg és jóval
fiatalabb felesége Claire Ward, akit azóta a köznyelv előszeretettel hív Ward
Klárának, épp betértek ebbe az étterembe, aminek a nevére sajnos ma már senki
nem emlékszik. S épp Rigó Jancsi és bandája is hivatalos volt ugyanoda, egy kis
szereplésre. Mert ugyebár, véletlenek nincsenek.
Több sem kellett a milliomos amerikai szülők
lányának, vagyis Ward Klárának, fülig szerelmes lett a tüzes szemű, magyar
prímásba.
Rövid idő alatt elhagyta férjét, Rigó Jancsi pedig
Barcza Mariska nevű kedvesét, s egy szép napon azon kapták magukat, hogy Budapesten,
a Hotel Nemzetiben várják azt a csupacsoki süteményt, amellyel Rigó Jancsi még
erősebb aranyszalaggal kötötte magához újdonsült szerelmét.
A szerelem nem tartott örökké, sőt, még csak hosszú
életűnek sem volt nevezhető, hiszen kb. 10 év múlva a pár útja külön váltak.
Ward Klára feleségül ment egy jóképű olasz hotelportáshoz, Rigó Jancsi pedig 1920
körül elfedetten és szegényen halt meg Amerikában – vagy Fejér megyében, ahogy
egy másik legenda mondja -.
A legenda viszont tovább él. Egy 1959-es filmben,
mely a „Fekete szem éjszakája” címet viseli, vagy egy 2004-ben alakult angol
rock zenekar nevében, ahol a tagok közül bár senki sem magyar, de a történet
üzenete szerintünk annyi, hogy a „zene mindent legyőz”, s végül, de nem utolsó
sorban, sőt, leginkább, a süteményben. Az azóta is híres, csokis-habos, magas,
könnyed, légies finomságban.
2013. május 16-án Rigó Jancsi ismét visszatért a Hotel
Nemzetibe. Igaz, sem hegedű nem volt nála, sem emberi alakot nem öltött, de a
Borjour Társaságnak köszönhetően, egy estén keresztül emléket állított a
prímásnak, a legendának, és a leginkább a süteménynek.
Hiszen erre az estre hat kiváló cukrászda
készítette el a saját verzióját: Álomcuki Cukormentes Cukrászda, Győri Matias
Cukrászda, Horváth Cukrászda, Hotel Nemzeti, Sugar! és a Váci Desszert Szalon.
Hotel Nemzeti
Horváth Cukrászda
Sugar!
Matias Cukrászda
Váci Desszert Szalon
De mit ér a sütemény ital nélkül, a mádi Szent Tamás
Pincészet – aki a Pannon Bormustrán is díjazott lett -, néhány palack
kivételesen finom fehér borral érkezett a hotel épületében. Kóstolható volt
2012-es Mád Furmint, majd ugyanebből az évből Mád Hárslevelű, követte őt a
2011-es Nyúlászó Furmint-Hárslevelű, a 2011-es Percze Furmint, s végül a
2011-es Király Késői Szüret.
Ha pedig ezen túl, vagy ezen kívül, valaki inkább
pálinkára vágyott – néhány sarokkal tovább gondolva magát, ahol éppen akkor
nyitotta kapuit a 2013-as Pálinkafesztivál -, nem kellett szomorkodnia, hiszen
a Brill Pálinkaház olyan érdekességeit kóstolhatta meg, mint a zeller párlat, a
medvehagyma párlat, a sárgarépa vagy cékla vagy spárga párlat…természetesen, a
jól ismert pálinkák mellett.
Az este méltó emléket állított a prímás
legendájának. A pár tízről néhány perc alatt tetemesre duzzadt közönség kiváló
süteményeket kóstolhatott, s káprázatos borokkal öblíthette le.
Néhány
ismertebb gasztronómiában járatos embert felkértek a cukrászdák
rigójancsijainak tesztelésére, s végeredményként három sütemény állta meg
igazán a helyét – a sorrend mindenkinél változott, de ez a három cukrászda
rigójancsijai között -: Hotel Nemzeti, Sugar!, és Horváth Cukrászda. Mindhárom
helyen tehát érdemes megkóstolni ebből a kedves kis legendából született
csokicsoda süteményt, a rigójancsit!
Vrábel Krisztina (Dolce Vita), Kajári Zsófia (Sülvefőve NL Café), Sütő Emese Franciska, Szűcs Ádám (Egy nap a városban), akinek csak a jobb alsó sarokban a keze látszik: Makány Márta, s végül én.
A fotókért - az elsőt leszámítva, ami az én mobilom szüleménye :) - köszönet Kovács István fotósnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése