2015. október 11., vasárnap

Őszi receptek Nutribulletre hangolva

Többen emlékezhetnek rá, néhány éve volt egy elég komoly projektem a Delimano céggel egy kb. fél éves versenyt követően. Mégpedig, hogy megnyertem a versenyt, s a cégnek köszönhetően egy hétig Toscana-ban főzőcskézhettem egy hihetetlen klassz agriturismo-ban. Aztán utána jöttek a gépek reklámozásában való segédkezés, ami azóta sem maradt abba, hiszen a Delimano termékei valóban jók. Akik már próbálták, meggyőződhettek róla.
Most sincs ez másképp. Piacra dobtak egy turmixgépet Nutribullet néven, ami a maga 600 W-os motorjával a pillanat tört része alatt krémesít bármit. Ezt a tudást tettem most próbára két őszi recepttel. 

ŐSZI RECEPTEK NUTRIBULLETRE HANGOLVA
A Nutribullet-ről bővebben ITT olvashat! 


Az egyik recept egy nem mindennapi, név nélküli, őszi hangulatú paradicsomleves. A története nagyon egyszerű. A facebook-on néhány gasztro újságíró társammal kiszemeltünk egyikünk oldalán ezt a levest. Aztán persze ahogy az lenni szokott, mindenki elkészítette. S mindenki kellően rá is szokott. Úgy gondolom tehát, ha adva van egy kupac ember, akik elég jól értenek a gasztronómiához, ettek már ezt-azt, itt-ott, s mégis egy ilyen leves kedvencükké válik, azzal a fogással nagy baj nem lehet. 

ŐSZI PARADICSOMLEVES


Hozzávalók - 4 személyre -
- 9 db. közepes paradicsom félbe vágva
- 2 nagy db. vöröshagyma megpucolva és félbe vágva
- 5-6 közepes db. megpucolt fokhagyma
- 1 púpos tk. szárított kakukkfű
- 2-3 ek. olíva olaj
- 1 l alaplé
- 1 szelet, kb. 8 cm hosszúságú kenyér
- só ízlés szerint
- reszelt parmezán 

Elkészítés
A megpucolt és félbevágott paradicsomot és hagymát, valamint a fokhagymát egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Meglocsoljuk olívaolajjal, majd kicsit összerázzuk, hogy mindenhova jusson, s végül megszórjuk a kakukkfűvel. 200 fokra előmelegített sütőben puhulásig sütünk mindent. Ekkor beletesszük - adagonként - a Nutribullet gépbe, alaplevet adunk hozzá, valamint kenyeret, s összepépesítjük. Lehet rusztikusabbra is hagyni, akkor a gépet csak pár másodpercig kell használni. Amikor minden adag kész, összeöntjük egy fazékban, tűzön kb. 5 percig főzzük, miközben ízlés szerint sózzuk. Tálaláskor friss parmezánt reszelünk rá. 

A másik recept egy eszméletlen őszi ízű és színű kávés recept. Akik ismernek tudják, nálam leginkább az olasz pörkölésű eszpresszóig jut a kávézás. Így ehhez a recepthez is ilyen kávét használtam. 

SÜTŐTÖKÖS LATTE


Hozzávalók - 4 személyre -
- 12 dkg sült tök
- 1 adag ristretto
- 2,5 dl mandulatej
- 8 szem blansírozott mandula
- 1,5 tk. barna cukor
- 1 késhegynyi őrölt vanília
- 1 késhegynyi őrölt fahéj
- 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
- 1 késhegynyi őrölt szerecsendió
- 1 késhegynyi őrölt kardamom
- kb. fél dl meleg tej a tejhabhoz

Elkészítés
A Nutribullet gépbe tesszük a sült tököt, mandulatejet, mandulaszemeket, cukrot, vaníliát, szegfűszeget, szerecsendiót, kardamomot és ristrettot, s kb. 1 perc alatt összedolgozzuk a géppel. A meleg tejből tejhabot készítünk. A lattet poharakba töltjük, s bár már önmagában is lesz hab a tetején a gyors fordulatszámtól, de erre még tejhabot kanalazunk és reszelünk a tetejére egy kevés szerecsendiót. 
Ez a recept ízlés szerint variálható. Lehet még hozzáadni, gyömbért, vagy narancsot, de akár csokireszeléket is, bátrabbak próbálkozhatnak kávélikőr vagy contreau hozzáadásával, kinek, mihez van kedve. Hiszen a Nutribullet mindent összepépesít. 





2015. október 10., szombat

Shakshuka-t vacsorára!

Be kell vallanom, nem szeretem a lecsót. Talán csak az illatát. De azt sem mindig. Egy jó van benne, hogy leginkább nyáron készítjük, így mindig erre az évszakra emlékeztet. Nagyjából ennyi. Összesen talán két kivétel van a nagyvilág lecsói közül, amit szeretek. Az egyik a ratatouille. Finom, de nem minden esetben választanám. Nem így a shakshuka-t, az izraeli lecsót. A kóser konyha önmagában jó. Nem hinném, hogy találnék benne olyan fogást, amit ne szeretnék legalább még egyszer megkóstolni. Szorosan az olasz konyha mögött lépked az életemben, s talán ezért szeretem nagyon a római konyhát, ami a kóser konyhára épült javarészt. S mivel valóban nagy kedvencem a kóser ízek, a shakshuka bármikor jöhet. 

SHAKSHUKA-T VACSORÁRA!


Hozzávalók - 1 személyre -
- 1 púpos ek. vöröshagyma apróra vágva
- 1 közepes gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 ek. olívaolaj
- 1 púpos ek. kaliforniai paprika apró kockára vágva
- 12 dkg kockára vágott konzervparadicsom+leve
- 0,5 kk. őrölt kömény
- 1 púpos tk. paradicsomsűrítmény
- 1 púpos késhegynyi chilipor 
- 1 kisebb csipet chilipehely
- 1 púpos tk. őrölt paprika
- 1 csipet cukor
- 2 db. tojás
- bors és só
- apróra tépett petrezselyemzöld

Elkészítés
Az olajat felhevítjük, s hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát. Egy csipet sót adunk hozzá, s megpároljuk pár perc alatt. Ekkor jöhet az apróra vágott fokhagyma, s kb. 10 másodpercet párolás után az apró kockára vágott kaliforniai paprika. Kb. 2-3 percig pároljuk őket együtt. Ekkor hozzáadjuk a konzervparadicsomot, összekeverjük a hagymával, s beletesszük a köményt, paradicsomsűrítményt, chiliport és pelyhet, őrölt paprikát, cukrot, s végül sót és borsot ízlés szerint. Alaposan összekeverjük, s a közepesnél kicsit nagyobb lángon pár perc alatt besűrűsítjük. Ekkor két lyukat készítünk az alapba, beleütjük egyenként a tojásokat, majd fedővel lefedjük, s kb. 2 percig sütjük így tovább az egészet. Tálaláskor apróra tépett petrezselyemmel szórjuk meg a shakshuka-t. 


2015. október 6., kedd

Ha október, akkor Nagy Olaszrizling Kóstoló a Sofitelben 2015. október 10-én

Immár hagyományosan, a Winelovers csapata minden októberben elhozza az érdeklődőknek a legjobb olaszrizlingeket. Hiszen ebből a fajta borból mindenkinek kell, hogy legyen otthon minimum egy palackkal. 

HA OKTÓBER, AKKOR NAGY OLASZRIZLING KÓSTOLÓ A SOFITELBEN 2015. OKTÓBER 10-ÉN

Ugyanis, az olaszrizling hazánk legnagyobb területen termesztett fehér szőlője. Nem csoda, hogy egyre többen szeretjük, hiszen bora az év 365 napján megállja a helyét: készíthető belőle kiváló könnyű, reduktív tétel és hordós érlelésű, vagy késői szüretelésű nagyágyú.
A fajta szinte valamennyi borvidékünkön megtalálható, neve – kitörve a fröccsbor kategóriából – egyet jelent a mindennapok minőségi italával, amiből mindig kell, hogy legyen otthon egy palack.
Ezt felismerve és elismerve a Winelovers rendezvényszervező csapat október 10-én újra megrendezi Magyarország legnagyobb olaszrizling mustráját, az Olaszrizling Október Nagy Olaszrizling Kóstolót, ahol a fajta sokoldalúságával és valamennyi stílusával megismerkedhet a közönség.


Az Olaszrizling Október Nagy Olaszrizling Kóstoló szervezői ezúttal is több mint 60 kiállító többféle olaszrizlingjét ígérik a budapesti eseményre. Mivel az olaszrizling visszafogott aromái révén képes kifejezni a termőtáj adottságait, általa idén több környező ország, így Ausztria, Horvátország, Szlovénia és Szlovákia borvidékei is bemutatkoznak.  Most bárki összekóstolhatja a Balaton északi partjának, Egerszólát dűlőinek, vagy a Somló-hegy vulkanikus lankáinak olaszrizlingjeit a külföldi vetélytársaikkal!

Kiállítók:
  1. A ‘Capella Szőlőbirtok, Badacsonyi borvidék
  2. Bakó Ambrus, Badacsonyi borvidék
  3. Belward Pince, Pécsi borvidék
  4. Bezerics Borház, Badacsonyi borvidék
  5. Boksay Pincészet, Badacsonyi borvidék
  6. Bolfan Vinski VRH, Horvátország
  7. Borbély Családi Pincészet, Badacsonyi borvidék
  8. Borpalota, Mátrai borvidék
  9. Bott Frigyes, Muzsla
  10. Bussay Pincészet, Zalai borvidék
  11. Canter Borház, Balatonfüred-Csopaki Borvidék
  12. Csernyik Pince, Mátrai borvidék
  13. Csobánci Bormanufaktúra, Badacsonyi borvidék
  14. Dénes Hegybirtok, Nagy-Somlói borvidék
  15. Dobosi Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  16. Dúzsi Tamás Pincészete, Szekszárdi borvidék
  17. Első Magyar Borház Szeremley Birtok, Badacsonyi borvidék
  18. Feind Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  19. Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  20. Fodorvin Családi Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  21. Gál Lajos Pincészete, Egri borvidék
  22. Gyukli Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  23. Hilltop, Ászár-Neszmélyi borvidék
  24. HR Winery, Köbölkút
  25. Ilocki Podrum, Horvátország
  26. Istvándy Jenő Pincészete, Balatonfelvidéki borvidék
  27. Istvándy Pincészet, Badacsonyi borvidék
  28. Jásdi Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  29. Joó Tamás, Villányi Borvidék
  30. Káli Kövek, Balaton-felvidéki borvidék
  31. Kálmán Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  32. Karner Gábor Kézműves Borászata, Mátrai borvidék
  33. Kasnyik Családi Pincészet, Kürt
  34. Kiss Attila, Mátrai borvidék
  35. Kolonics Károly Pincészete, Nagy-Somlói borvidék
  36. Kreinbacher Birtok, Nagy-Somlói borvidék
  37. Laposa Borbirtok, Badacsonyi borvidék
  38. Léránt Pince, Badacsonyi borvidék
  39. Lídia Borház, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  40. Losonci Bálint, Mátrai borvidék
  41. Mátyás Családi Pincészet, Kürt
  42. Mészáros Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  43. Palota Pince, Balaton-felvidéki borvidék
  44. Pálffy Pince, Balatonfelvidéki borvidéK
  45. Paloznaki Péter Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  46. Pántlika Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  47. Petrányi Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  48. Petrény Pince, Egri borvidék
  49. Pócz Pincészet, Balatonboglári borvidék
  50. Sabar Borház, Badacsonyi borvidék
  51. Schieszl Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  52. Skizo Borház, Badacsonyi borvidék
  53. Skrabski Pince, Balatofüred-Csopaki borvidék
  54. Somlói Vándor Pince, Nagy-Somlói borvidék
  55. Söptei Pincészet és Étterem, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  56. Szabó és Fia Borpince, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  57. Szászi Pince, Badacsonyi borvidék
  58. Szent Donát, Balatonfüred-Csopaki borvidék
  59. Sziegl Pince, Hajós-Bajai borvidék
  60. Trombitás Borház, Balaton-felvidéki borvidék
  61. VinoPiano Borbár és Kereskedés: Barcza Pincészet (Nagy-Somlói borvidék),
  62. Losonci Bálint (Mátrai borvidék), Málik Pince (Badacsonyi borvidék)
  63. Zelna Borászat, Balatonfüred-Csopaki borvidék
S ahogy minden évben, a kurzusokból sem lesz hiány idén sem:

Rizling vagy Riesling?

2015. október 10. 12:30-14:00


Az olaszrizling afféle "Möchte gern Riesling sein"… fajta. Hugh Johnson általam gyakran emlegetett mondása mostanában elég sokszor jut az eszembe. Miért is? Mert egyszerűen egyre több alkalom kívánkozik arra, hogy a két fajtát valamiképp összehasonlítsuk – függetlenül attól, hogy mindenki számára evidencia, semmi közük egymáshoz. Jöhet hát az újabb kérdés, hogy akkor meg minek állandóan összehasonlítgatni őket? A válasz megint viszonylag egyszerű: mert szeretünk játszani. Az efféle összehasonlítások pedig valahol a felnőttek legszebb játékai közé tartoznak.
Ezért hívjuk most kóstolónkra mindazokat a rizling kedvelőket, akik ismerik a fajtákat és ezért szeretik vagy éppen ellenkezőleg: még nem ismerik ezért nem is tudják kedvelik-e őket. Persze azok se maradjanak otthon, akik fajta-függetlenül komoly borélményre vágynak. Ez a sor kecsegtet valami effélével…

Mészáros Gabriella
A mesterkurzus borsora:
  • Bakó Ambrus Badacsony 023/18 Rajnai Rizling 2013
  • Bakó Ambrus Badacsony 039/29 Olaszrizling 2013
  • Dr. Bürklin-Wolf Gaisböhl Riesling 2013 Grosses Gewachs
  • Légli Gesztenyés Rajnai Rizling 2013
  • Bott Frigyes Olaszrizling 2013
  • Villa Tolnay Rajnai Rizling 2007
  • Villa Sandahl Rake & Scoop 2012
  • Káli Kövek Rezeda Olaszrizling 2014
  • Dr. Von Bassermann-Jordan Riesling Auf der Mauer 2013
  • Figula Sáfránykert Olaszrizling 2013
  •  

Olaszrizling Somlón – távlatok és stílusok

2015. október 10. 15:00-16:30

Hogyan érzi magát a Balaton környékén kiemelkedő borokat adó olaszrizling a Somlón? A Kreinbacher Birtok borásza, Várszegi György négy évjáraton és a legkülönbözőbb stílusokban elkészített hét boron keresztül veszi sorra az egyedi jellemzőket. 
Adott az ásványokban gazdag talaj és a sajátos mikroklíma, ahogyan megvannak a fajta számára ideális dűlők is. Az organikus szőlőműveléssel, körültekintő feldolgozással vagy a harmóniát minél inkább szolgáló tartály- és hordóhasználattal a Birtok évről évre azt kutatja, hogyan érvényesülhet Somló emblematikus fajtái mellett az olaszrizling, mind fajtaborként, mind prémium házasítások főszereplőjeként.
De valóban olyan hosszan eltarthatóak a somlói borok, köztük az olaszrizling is? A sorban a legidősebbek már majdnem elérik a tíz éves kort, a hordós érlelésen túl a palackos fejlődésre is izgalmas példákat mutatva.
A mesterkurzus borsora:
  • Taposó-kút 2006
  • Öreg Tőkék Bora 2006
  • Aranydomb 2008
  • Szt. Margit 2008
  • Szent Ilona Olaszrizling 2009
  • Olaszrizling 2013
  • Öreg Tőkék Bora 2013

2015. szeptember 30., szerda

Save the season: Tavasszal nyit Jamie étterme Budapesten, a Jamie's Italian

Egyedülálló étteremmel bővül a hazánkban található olasz gasztro helyek tárháza Jamie Oliver tavasszal nyíló éttermével, az Jamie's Italian-nal, ami a Budai Várban, a Mátyás templom szomszédságában fogja várni a betérőket. 

SAVE THE SEASON: TAVASSZAL NYIT JAMIE ÉTTERME BUDAPESTEN, A JAMIE'S ITALIAN


Jamie Oliver és a Zsidai Gasztronómiai Csoport nem véletlenül büszke arra, hogy a nemzetközi terjeszkedés következő állomásaként Közép-Európában is megnyitja első Jamie’s Italian éttermét, hiszen ezzel olyan városok mögé áll be közvetlenül a sor negyedik helyére, mint Moszkva, Isztambul és Rotterdam.

A Jamie Oliver és olasz mentora Gennaro Contaldo séf együttműködésével létrejött, az érthető és laza olasz konyhát népszerűsítő Jamie’s Italian étterem már milliók tetszését elnyerte világszerte.  Minőségi, egyszerű, letisztult és elérhető árú ételeivel és barátságos, fesztelen hangulatával hódít. Az étlapon olyan ételek találhatók, melyeket Olaszországban is megtalálunk, gondosan ügyelve a minőségi alapanyagokra.
A vagány olasz étteremben helyszínen frissen készített tészták mellett látványkonyha és egy nem mindennapi terasz is várja majd a vendégeket. A budapesti Jamie’s Italian Olaszország és a régió legjobb alapanyagaiból dolgozik majd. A konyha az egyedülállóan kiemelkedő minőségű friss alapanyagokra épít, mely a fenntarthatóságot és az állatok etikus tartását helyezi előtérbe, a régióban egyedülálló szempontok szerint, folyamatos beszállítói és alapanyag ellenőrzéssel, a teljes visszakövethetőség mellett. A tisztaság és az állatokkal való méltó bánásmód az egyik kulcsa a rendszernek, melyet a Zsidai Csoport mellett Londonból is folyamatosan ellenőriznek. 
A Jamie’s Italian kétségkívül új színt hoz a budapesti olasz éttermek világába, mindezt elérhető áron, kötetlen környezetben, a Budavári Gasztronómiai Negyedben, mely ezzel is újabb világszínvonalú vonzóerő a magyar vendégek számára.

“Éttermet nyitni Budapesten nagyon inspiráló számomra. A régióban az első éttermünket a Budai Várban nyitjuk, melynél elképzelni sem tudok szebb lokációt egy étterem számára. Egy szuper helyi partnerrel dolgozunk, akivel már most elkezdtük a beszállítók, termelők és munkatársak keresését. Alig várom, hogy tavasz legyen és kinyissuk a kapukat!” - lelkesedik a világhírű angol séf. 

„Nagyon izgatottak és egyben boldogok is vagyunk, hogy hosszú és alapos folyamat során a 33 éves családi cégünket választotta a világ egyik legelismertebb séfje, Jamie Oliver. Nagy felelősség is ugyanakkor, hiszen nagyon magas nemzetközi sztenderdeknek kell megfelelnünk és megmutatnunk a magyar vendégeknek, milyen a laza és elérhető minőségi és friss olasz konyha.” – mondta Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Gasztronómiai Csoport vezetője, majd hozzátette, „Küldetésünk újabb szintre emelkedett. Az együttműködés által Budapest egy újabb lehetőséget kap, hogy felkerüljön a világ gasztronómiai térképére.” 

A Jamie's Italian-ről
Jamie Oliver és mentora, a nagy népszerűségnek örvendő olasz, Gennaro Contaldo 2008-ban nyitották meg első éttermüket Oxfordban, melynek koncepciója egy közös álom megteremtése volt. Ma már a közös éttermeik száma meghaladta az 50-et, ahol kiváló alapanyagokból, barátságos kiszolgálással és még barátibb árakkal várják a vendégeket, ami nem kis rajongótábort vonzott már be eddig is. 

Távlati tervek
Azonban itt nem áll meg a közös munka a két cég között. Ugyanis Zsidai Zoltán nem csak az éttermet, de az angol séf Feed me Better nevű iskolaebéd-programját is szeretné elindítani Magyarországon. 

A Jamie's Italian elhivatott, lelkes séfeket és felszolgálókat keres. Az önéletrajzokat a karrier@zsidai.com e-mail címre várják
A termelők pedig az info@zsidai.com mail címen jelentkezhetnek.