2013. január 3., csütörtök

Ünnepi maradékfelhasználás: Sült sertéshús édesköménnyel

Az ünnepek elteltével mindig kimarad valami, ott árválkodik egy kevés maradék a hűtőben, kidobásra várva. Szerencsére, nálunk elég kevés minden jár így. Vagy sokat eszünk, vagy keveset főzünk :-), nem tudom, azon kívül, hogy lencsét már csak babonából sem dobok ki ;-).
Egy dolog viszont rendszeresen megmarad, ez pedig valamennyi sertéssült az újévi asztalról. 
Íme egy lehetőség a felhasználására azoknak, akik szintén így jártak idén is. 

ÜNNEPI MARADÉKFELHASZNÁLÁS: SÜLT SERTÉSHÚS ÉDESKÖMÉNNYEL 


Hozzávalók - 1 főre - 
- kb. 10 dkg sült sertéshús apró csíkokra tépkedve - természetesen, más hússal is nagyon finom tud lenni - 
- 1 db. kisebb fej édeskömény
- 3 db. közepes méretű burgonya megpucolva és apró kockára vágva, majd puhára főzve
- 3 ek. olíva olaj
- só, bors - én durvára tört tarka borsot használok- 
- 1/4 citrom leve

Elkészítés
Az édesköményt hosszában félbe vágjuk, azaz úgy, hogy a tetején lévő ágacskák is félbe legyenek vágva, majd igyekszünk szélesebb csíkokat vágni belőlük úgy, hogy lehetőleg az alsó része, amely összefogj a leveleket, mindenhova jusson. Épp azért, hogy ne essen szét sütés közben. Én egy fél édesköményt 4 csíkra vágtam, így összesen lett nyolc csíkom. Az olajat megmelegítjük, majd beletesszük az édeskömény csíkokat, kicsit megsózzuk, s közepes lángon néhány percig sütjük, amíg mindkét oldala aranybarna nem lesz. Ekkor hozzáadjuk a főtt krumplikockákat, s ezt is aranybarnára sütjük. Majd jöhet az apró csíkokra tépkedett sertéssült, s közben sózzuk és borsozzuk az egészet, s párszor átforgatjuk, épphogy a hús megmelegedjen. A végén, az utolsó pillanatban hozzáadjuk a citromlevet, egyszer átforgatjuk az egészet, s már kész is van. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése