2012. május 30., szerda

Articsóka, a zöldségek homárja: articsóka olajban

Bár még 1-2 nap kell nekem a toscan utam beszámolójához, de, hogy addig se maradjunk mediterrán gondolatok nélkül, nézzük meg, mit is tudunk készíteni néhány darab articsókából. 
Az articsóka a mediterrán konyha egyik legjellegzetesebb növénye. Markáns ízének köszönhetően nagyon kevés fűszerezésre van szükség amikor articsókával dolgozunk, elég egy kis citrommal megkenni egyrészt, hogy ne barnuljon meg, másrészt pedig, hogy kellemes ízt kölcsönözzünk neki.
Sokféle módon elkészíthető étel. Lehet tölteni, sütni, olajban eltenni, salátát készíteni belőle. 
Hogy miért a zöldségek homárja? Ennek történelmi és felhasználási oka van. A történelmi oka, a középkorban drága ínyencségnek számított nem is annyira íze, mint inkább vélt afrodiziákum hatása miatt, de ez igazán soha nem lett bizonyítva. Felhasználási oka miatt pedig azért, mert pont annyira kevés rész használható fel belőle, mint a homárból. Aki már látott homárt tudja, hogy maga az állat szép nagy, de nagyon kevés hús fogyasztható belőle, nagyon sok páncél réteg fedi az állatot. Ugyanez tapasztalható az articsókánál is. Az articsóka leveleit egészen a fehér "szív" részig kell lebontani ahhoz, hogy megtaláljuk az értékes és finom részt. Igaz, a gyengébb levelekből lehet salátát készíteni, de mégiscsak a növény középső, apró része az igazán értékes csemege. 
S ha nem tudjuk azonnal elfogyasztani azt a mennyiséget, ami rendelkezésünkre áll, tegyük el olajban, kiváló tud lenni a későbbieken pizzára, tésztához, vagy csak magában egy kis kenyérrel.

ARTICSÓKA OLAJBAN - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók
- 8 db. közepes méretű articsóka
- 05 l kiváló minőségű, de enyhe ízű olíva olaj
- 1,5 ek. fehérbor ecet
- 2 nagy csipet só
- 0,5 db. citrom leve

Elkészítés
Az articsókák leveleit leszedjük egészen addig, amíg nem érünk el a fehér, "szív" részhez. Ehhez a művelethez használjunk kesztyűt, mert befogja a kezet a növény. Ha idáig eljutottunk, egy késsel vágjuk le az articsóka tetejét, valamint az alját a szártól számítva kb. 1 cm magasságban, ahol a "szív" rész kezdődik. A késünk segítségével vakarjuk ki az apró szálakat a növényből. Közben készítsünk magunk mellé egy tál hideg vizet, amibe csavarjuk bele a fél citrom levét, s minden articsóka "szívet" ide tegyünk bele.
Ha ezzel a résszel megvagyunk, tegyünk fel a tűzre melegedni egy fazékba vizet, amihez tegyünk 0,5 dl olajat, 0,5 ek. fehérbor ecetet és a sót. Főzzük benne addig az articsóka "szíveket", amíg meg nem puhulnak. Ekkor szedjük ki őket óvatosan, kéztörlő papírral itassuk fel róla a folyadékot kicsit és hagyjuk kihűlni. 
Míg hűl, a maradék olajat keverjük össze az 1 ek. fehérbor ecettel. Ha kihűlt az articsóka, egy jól záródó üvegbe helyezzük egymás tetejére a darabokat és öntsük rá a borecetes olajat. Zárjuk le, s hűtőben tárolva hosszú ideig eláll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése