2011. november 3., csütörtök

Rebarbarás-zabpelyhes keksz eperrel

Amíg a komolyabb fagyok be nem köszöntenek, addig a piacon szépen piroslik és zöldellik a rebarbara, amiből jobbnál jobb ételeket lehet készíteni, többek között süteményeket is.
S ha megbékélünk azzal, hogy a multik polcain nem hazai gyümölcsökkel találkozunk már leginkább, akkor vegyünk egy kis epret is, hiszen remek kiegészítő a rebarbarához.
S máris készíthetünk egy nagyon finom kekszet...mondjuk egy jó teázáshoz.

REBARBARÁS-ZABPELYHES KEKSZ EPERREL


Hozzávalók - 25 darabhoz -
- 8 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 4 dkg finomliszt
- 8 dkg zabpehely
- 10 dkg vaj
- 1 tojás
- ízlés szerint cukor - én 8 dkg-ot tettem bele -
- 1 csipet só
- 1 szár rebarbara
- 8 db. közepesen kicsi szamóca

Elkészítés
A rebarbarát megtisztítjuk és apróra vágjuk, valamint az epret is megmossuk és négybe vagy nyolcba vágjuk, attól függ, mekkora az eper.
Utána az összetevőket a rebarbara és az eper kivételével összekeverjük, majd a rebarbarát és az epret is hozzákeverjük nagy mozdulatokkal, hogy az eper ne nagyon törjön össze. 
Utána 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

2 megjegyzés:

  1. Ez biztos nagyon jó, imádom a rebarbarát!

    VálaszTörlés
  2. Szia Katucikonyha,
    Igen, tényleg nagyon jó és üde színfolt a hideg estéken.
    Az elkövetkezendő időszakban még rakok fel egy-két rebarbarás ételt, azok is könnyűek és finomak lesznek.

    VálaszTörlés